„Mi már most elégedettek vagyunk” – villáminterjú az X-Faktor kolozsvári versenyzőivel


-A A+

Pár nap alatt több mint egymilliós nézettséget ért el a kolozsvári rapcsapat, a USNK Posztolj! című videoklipje. Filep Kund és Laskay Nimród ezzel a dallal jutott tovább a magyarországi X-Faktor tehetségkutató első élő adásából, de YouTube-csatornájukon egyéb csemegék is hallgathatóak. A srácok Unusual Suspects-ként indultak, viszont kiderült, hogy ez már foglalt, így a keresztnevük kezdőbetűivel kiegészülve született meg az új csapatnév, a USNK, amit magyar nyelvterületen már most is elég sokan ismernek, pedig az X-Faktor java még hátra van. Kund és Nimród villáminterjúban beszélt arról, hogy milyen ByeAlex-szel dolgozni, hogy születnek a szövegeik, és miért a rap az ő műfajuk.

Már együtt zenéltek néhány éve, miért éppen az idei X-Faktorba jelentkeztetek?

Igazából azért, mert úgy gondoltuk, hogy most ért meg a dolog, és ugyanakkor nagyon nagy löketet adott nekünk az előző évi X-Faktor.

Miért? Mi tetszett benne?

Láttuk, hogy a mentorok nyitottabbak.

Például a rapre is?

Igen.

Ti már régóta tudtátok, hogy bekerültetek az élő showba, de ezt a nagyközönség sokáig nem tudhatta meg. Hogy viseltétek, hogy magatokban kellett tartanotok az örömhírt?

Nem úgy fogtuk fel, mint valamit, amit el kell viselni, hiszen a hozzánk közel álló emberek mind tudták a nagy hírt, és mivel nagyon el vagyunk foglalva a különböző próbákkal, ez a periódus számunkra gyorsan eltelt.Ebben a periódusban végig a mentorotokkal, ByeAlex-szel dolgoztatok már? Mások is segítettek?

Igen, ByeAlex-szel dolgoztunk, de ugyanakkor a stábnak is jelentős szerepe volt a felkészülésben.

Milyen vele dolgozni?

Jó vele dolgozni, nagyon sokat támogat, rengeteg hasznos tanáccsal lát el minket. A munkafolyamat zökkenőmentes.

ByeAlex írt nektek szöveget is, ezt hallottuk az X-Faktor első élő adásában. Azóta megjelent a Posztolj! videoklipje is, rengetegen megnézték, és a hozzászólások vegyesek. A tehetségeteket senki nem kérdőjelezi meg, de azt, hogy jól áll-e nektek a magyar szöveg, van, aki igen. Hogy látjátok, döntenetek kell, hogy angolul vagy magyarul folytatjátok, vagy lehet keverni a kettőt, egyszerre a magyar és a nemzetközi közönséget is megcélozni?

Szerintünk nem fog kelleni választanunk, nem is akarunk igazából csak az egyik felé hajlani. Angolul nagyon szeretünk szöveget írni, de magyarul is meg szeretnénk próbálni, és igen, szeretnénk a magyar és a nemzetközi közönséget is megcélozni. Mindenképpen megpróbálunk majd saját szöveget írni magyarul is, hiszen a rap műfajnak ez szinte kötelező követelménye, hogy az előadó a saját szövegeit írja, úgyhogy így lenne ideális.

Szombat este ismét élőben láthatjuk az USNK-t az RTLKlub műsorán. Az X-Faktor szabályai szerint a nézőknek is van beleszólása abba, hogy ki jut tovább a tehetségkutatóban. Szavazni az RTL 24 alkalmazással vagy SMS-ben lehet az élő adás ideje alatt, részletek itt.

Amit angolul adtatok elő a tehetségkutatóban, illetve ami a YouTube-csatornátokon hallható, az saját szöveg. Hogy zajlik a szövegírás nálatok?

Mindketten a saját szövegeinket írjuk. Általában kiválasztunk egy alapot, ami mindkettőnket megérint, majd erre az érzésre támaszkodva elkezdődik az önálló szövegírás, és kész is a dal. Ezek mind elsőre megírt, „szűz” szövegek, nem szoktuk utólag módosítani őket.

A rap műfajából jöttek a témáitok – például a barátság, a nehézségek – vagy a személyes témáitok miatt találtatok rá a műfajra?

Igazából a műfajra azért találtunk rá, mert egy csomó előadó, akiket hallgattunk, és akiknek figyeltük a szövegeit, azok olyan témákat boncolgattak, amelyekkel részben mi is egyet tudtuk érteni, és együtt tudtunk érezni. Nyilván, amikor már elkezdtük a saját dalainkat írni, akkor ugyanezektől az emberektől inspirálódtunk mi is, de ugyanakkor saját tapasztalatokat is megfogalmaztunk, és beépítettünk a szövegbe. A rap agresszívebb műfaj, és megvannak a formai követelményei, de próbáltuk megtalálni az egyensúlyt.

Az x-faktoros adatlapotokra mindketten azt írtátok, hogy zenei karriert szeretnétek. A rap rétegzene, nem nehéz ezzel a műfajjal érvényesülni?

Tisztában vagyunk ezzel, viszont minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikerüljön.

Mindketten fotó, film, média szakra jártok Kolozsváron, így gondolom nem csak szövegek, hanem videoklipek is futnak a fejetekben. Hol forgott a Lights Out videoklipje? Ezt is magatok készítettétek, akárcsak a szövegeket?

Igen, szoktunk gondolkozni videoklipeken is. A Lights Out volt az első ilyen, hogy a teljes produkciót mi dobtuk össze, Nimród a zenét, mindketten a saját szövegünket, és egymást filmeztük a vasútállomás közelében, ahol van egy elhagyatott gyárépület. Pár négyzetméteren történt az egész, meg az aluljáróban.

Van-e még olyan helyszín, ahol szívesen forgatnátok?

Rengeteg potenciális helyszínt láttunk már… Ezek az ötletek általában úgy jönnek, hogy sétálunk valahol a városban, és akkor egyszer csak beugrik, hogy wow, milyen jó dolgokat lehetne itt forgatni. Ez nem úgy működik, hogy van egy kis füzetünk, amibe leírjuk ezeket a helyeket, hanem inkább spontánul jön. Az előző klipünk is úgy készült, hogy eldöntöttük egyszer csak, hogy odamegyünk és megnézzük, hogy milyen, odamentünk, minden oké volt, és egy óra alatt felvettük az egészet.

Mikor lennétek elégedettek az x-faktoros részvételetekkel?

Mi már most meg vagyunk elégedve a teljesítményünkkel, de mivel ez egy verseny, és a versenyszellem bennünk is él, az a cél, hogy minél messzebb eljussunk a versenyben.








EZT OLVASTA MÁR?

X