Menetelnek a kolozsvári fiúk az X-Faktorban: a legjobb négy között az USNK


-A A+

„A világ bármelyik színpadán ott lenne a helyetek!” – hangzott el szombat este az X-Faktorban a USNK fellépése után. Ez azt is jelentette, hogy a két kolozsvári rapper ott lesz egy hét múlva is a magyarországi tehetségkutató következő fordulójában, a legjobb négy előadó között.

Szombat este hat versenyző lépett fel az X-Faktor élő show-jában, amelynek végén ketten búcsúzniuk kellett a tehetségkutatótól. Ez két fordulóban dőlt el. Az elsőben sorra léptek színpadra az eladók, és a végén a nézők szavazatai döntötték el, melyik lesz az az öt, amelyik a második fordulóba kerül. Ezt az akadályt az USNK két tagja, Filep Kund és Laskay Nimród simán vette.

Az első fellépésükkor a fiúk ByeAlexszel közösen írt, magyar szövegű, romantikusabb dalt adtak elő. Címe „Tevagya”, és a barátnőiknek szólt. A produkció után a lányok mentora, Gáspár Laci, a fiúk profizusmusára utalva megjegyezte: lassan az a benyomása, hogy az USNK nem versenyezni, hanem új lemezének dalait bemutatni érkezett az X-Faktorba. Megjegyezte azonban, hogy szeretne „egy kicsit mást is” hallani Nimródéktól, vagyis kissé egysíkúnak tartja a stílusukat.

A második fordulóban a versenyben maradt öt előadó újra színpadra lépett egy-egy dallal. Ezúttal azonban a mentoroknak kellett eldönteniük, hogy megkapják-e a biztos továbbjutást jelentő székek egyikét. Ebben a fordulóban a kolozsvári fiúk egy régi, angol nyelvű saját dalukat adták elő, rendkívül meggyőző módon. Erre utaltak a produkció után röpködő pozitív jelzők a mentorok részéről: „Óriási tehetség vagytok. A világ bármelyik színpadán ott lenne a helyetek!” – jelentette ki Puskás Peti.

Az ötödikként fellépő USNK a mentorok egyöntetű igen szavazatával helyet foglalhatott a színpadra helyezett egyik széken, ami azt jelenti, hogy egy hét múlva ott lesznek a legjobb négy között. Korábban készült interjúnkat a két kolozsvári rapperrel itt olvashatja.








EZT OLVASTA MÁR?

X