Erotikából nem lesz hiány az erdélyi színházak szilveszteri műsorában


-A A+

Milyen az elsőrangú flört, hogyan „ketyeg” a szexuális étvágy, miként függ össze a háború a szeretkezéssel – úgy tűnik, szerelmi kalandban nem lesz hiány az erdélyi színházak magyar társulatainak ünnepi műsorán. Ami nem jelenti azt, hogy az előadások ne lenne elgondolkodtatóak. Összegyűjtöttük az erdélyi színházak szilveszteri kínálatát.

Csíkszereda – Mágnás Miska, r. Kányádi Szilárd

A Csíki Játékszín Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor operettjét tűzte műsorra az ünnepi időszakra. Baracs István vasúti mérnök érdekellentétbe kerül a közeli nemesi birtokon élő Korláthy gróffal, aki józan eszének ellentmondó, rangjánál fogva mégis jogosnak hitt igényt formál a falu számára épülő vasútra. Baracs és Korláthy grófkisasszony ismeretlenül egymásba szeretnek, ám a kastélyban áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong közöttük, melyet a gróffal való ellentét csak súlyosbít. Egy letűnt kor abszurditásig fajuló társadalmi különbségeit teszi nevetségessé Mágnás Miska története.Az előadást már december 21-én bemutatják (Bánk bán bérlet), előadják december 23-án is (Prospero bérlet), majd december 30-án lesz az óévbúcsúztató ünnepi előadás.

Kézdivásárhely – Parti Nagy Lajos: Ibusár, r. Kolcsár József 

A Városi Színház szilveszterre Parti Nagy Lajos Ibusár című zenés táncos huszerettjét tűzte műsorra Kolcsár József rendezésében. Az előadás változatos színészgárdája és a Perkő Néptáncegyüttes férfi táncosai közös munkával igyekeznek a rendező elképzeléseit életre kelteni a színpadon. A Furik Rita (jelmez) és Zemba Ákos (visual artist) által megteremtett látványvilág nyújt betekintést mind az operett pompájába, mind pedig a valóság sivárságába. 

Ibusár - egy Isten háta mögötti falu - vasútmegállóval. Ide száműzte a sors Sárbogárdi Jolánt. Hogy az életét elviselhetőbbé tegye, az operettek varázslatos világába menekül. Minél nehezebben kap elismerést írásaiért, annál elkeseredettebben küzd azért. Nemcsak Jolán élete tárul elénk tragikomikus helyzeteivel, hanem megelevenedik az operettje is: hercegnő, huszárok, ármánykodás és mindent legyőző szerelem. Mennyire képes egyensúlyozni Jolán két világa elvékonyodó határán?

Az előadás december 30-án 19 órától, 31-én pedig 18 órától látható.

Sepsiszentgyörgy – LUCY STRATE avagy a Kilencek Tanácsa, r. Sardar Tagirovsky

Szilveszteri színházi kalandra hív a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A mindenkori háború ellen szóló előadás szövegkönyvét Arisztophanész Lysistratéja alapján Bélai Marcel és Sardar Tagirovsky írta. Arisztophanész korában hatalmas méretűnek számított a Peloponnészoszi háború. Úgy hívták akkor, hogy a Háború. Spárta és Athén között megoldhatatlan konfliktusok dúltak. Volt egy nő: Lüszisztraté, aki a politika hadszínterébe lépett, hogy véget vessen a Háborúnak. Meggyőzte a többi nőt (akár az ellenség oldaláról is), hogy ne szeretkezzenek a férfiakkal, amíg azok meg nem kötik a vágyott békét. Korunk bonyolultabb lett, mint valaha, ma sok Lüszisztraté mozog közöttünk, akik békére vágynak. Mit jelent ma Lüszisztraténak lenni? Mit jelent a mindenkori női vezető szerepébe bújni? Mit jelent felvenni a harcot a harccal, a háborút a háborúval?

Az előadás az ismertebb és kevésbé ismert Beatles slágerek mentén fogja hirdetni a szabadságot, hogy egy valóban Boldog Új Évbe léphessünk be, olvasható a színház közleményében, amelyben arra is felhívja a nézők figyelmét, hogy az előadásban a közönség szerepe rendhagyó, illetve a produkcióra csak meghatározott számú férfi és női jegy érhető el. A szilveszteri kalandon való részvétel ára 60 lej, a produkció jellegéből fakadóan jegyek csak a Központi Jegyirodában vásárolhatók. A december 31-i előadás után a hivatalos bemutató január 3-án lesz, január 4-én, 6-án és 12-én is játsszák.

Gyergyószentmiklós – Martin McDonagh: Macskabaj, r. Albu István

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház év végi előadásának egyik különlegessége, hogy a No Sugar zenekar közreműködésével jön létre: az előadásban elhangzanak az együttes saját dalai és feldolgozások is.A Macskabaj pont amiatt a vérbő fekete humor miatt válik vígjátékká, melynek köszönhetően a történet minden pillanata szélsőségesen alakul. Emiatt lehetséges az, hogy elszörnyülködés helyett a nevetés tárgya lesz az a groteszk világ, amelyben a céltalan fegyverhasználat és az emberi érzéketlenség dominál. Martin McDonagh szereplői nem csak buták, hanem végtelenül ostobák. Vajon mit eredményez ez egy olyan veszélyes helyzetben, amikor kiderül: a környék rettenthetetlen és hírhedt szakadárjának macskája meglehet, már nem is él? Padraic és Mairead (akár Bonnie és Clyde) hirtelen az egész környéket rettegésben tartja. De csak egy egészen rövid ideig. Mert a Macskabajban minden olyan gyorsan változik, és semmi nem történik természetesen. Kivéve egy dolgot: hogy a macskák időnként el-elkóborolnak, majd hazatérnek.

Az előadást december 30-án, vasárnap este 7 órakor mutatják be, majd január 5-én és 26-án is játsszák.

Székelyudvarhely – A főfőnök, r. Anger Zsolt

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata december 31-én 18 órától A főfőnök című előadással búcsúztatja az óévet, a nézőket közös pezsgőzésre, koccintásra is hívják. A Lars von Trier dán rendező filmje alapján Anger Zsolt rendezésében készült előadás egy évek óta láthatatlan, avagy nem létező főnökkel működő cég abszurd történetét meséli el. Társadalmi görbe tükör, amely a közöttünk élő embertípusok több fajtáját is bemutatja.

Az előadást január 4-én, 15.én, 16-án, és 17-én is játsszák, este hét órától.

Nagyvárad – Heltai Jenő: Naftalin, r. Novák Eszter 

A nagyváradi Szigligeti Színház Heltai Jenő bohózatával köszönti az újévet. A Naftalin egy kusza szerelem, egy bonyodalmas házasságtörés történetét beszéli el: Szakolczayék a hűvösvölgyi nyaralójukban tartózkodnak. Pesti lakásuk üresen áll, kivéve szerdán, amikor Terka rendszeresen bejön a városba „elsőrangú flörtöt űzni” szeretőjével, Laboda Péterrel. A mostani szerda azonban csütörtököt mond, mivel Szakolczay két hónapra nyaralni viszi feleségét Európába. Terkának nincs ideje lemondani a szokásos randevút, férje betoppan, Labodát a szekrénybe rejti...

Az érdeklődők a bemutatóhoz képest ötven százalékos kedvezménnyel a december 30-ai főpróbára is jegyet válthatnak. Az ünnepi koccintásos szilveszteri bemutató után január 2-án, 5-én és 6-án is látható az előadás.

Marosvásárhely – Agatha Christie: A láthatatlan hóhér, r. Gáspárik Attila

A szilveszter éjszakáján izgalmat és feszültséget kereső nézőknek szól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, amely a krimi koronázatlan királynője, Aghata Christie első marosvásárhelyi kirándulása. A Tíz kicsi néger szilveszter estéjén kezdi meg szereplését a színpadon, amely rövid időre átalakul egy sirályokkal körülrepült, magányos angol szigetté. Erre a szigetre érkezik tíz vendég, akikről kiderül, hogy feltételezett gyilkosok. Ezek a feltételezett gyilkosok az előadás folyamán áldozatokká lesznek… folyik a whisky, szól a dzsessz, és halnak az emberek… de vajon ki itt a gyilkos? ne kíméljék színházunkat! Krimit játszunk… a javából.A színház egyébként régi bőröndöket keres az előadáshoz, részletek itt.

A láthatatlan hóhért december 31-én 19:00 órakor mutatják be.

Kolozsvár – Maurice Ravel: A pásztoróra és A gyermek és a varázslatok, r. Tompa Gábor

A Kolozsvári Magyar Opera december 27-én új előadást mutat be, amely a Boléróról közismert Maurice Ravel két egyfelvonásos operáját, A pásztoróra (L'heure espagnole) és A gyermek és a varázslatok (L’Enfant et les Sortilèges) címűeket tartalmazza,Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója rendezésében. Az előadás karmestere Selmeczi György, látványtervezője Carmencita Brojboiu. A női főszerepekben Kele Brigitta és Covacinschi Yolanda váltják egymást, a második műben a gyermek szerepében Veress Orsolya  látható, és közreműködik a Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa is. A pásztoróra alapgondolata, hogy a szexuális étvágy is óraműpontossággal működik, és az operát végigkíséri az órák és gépek ketyegése-berregése, aláfestve Concepción és szeretőinek körtáncát. A gyermek és a varázslatok pedig egy engedetlen kisfiú ellen fellázadó tárgyak fantasztikus története.A bemutató december 27-én 18:30-tól lesz, előadják január 5-én és február 21-én is.

Kolozsvár – Mi, muzsikus lelkek, r. Gombár Annamária

A Kolozsvári Magyar Opera szilveszteri előadása december 30-án 18:00-tól a Mi, muzsikus lelkek lesz. A ’30-as, ’40-es évek slágereit felvonultató produkció egy operaház társulatának egy napját meséli el, így magáról a kolozsvári társulatról is szól. A Plesa Róbert ötlete alapján létrejött rendhagyó előadást Kondrát Csaba és Incze G. Katalin hangszerelte, Demény Péter írt hozzá humoros, olykor torokszorító szövegeket, és Gombár Annamária rendezte.

Szatmárnémeti – Hippolyt a lakáj, r. Bessenyei Gedő István és Bordás Attila

A szatmári Északi Színház Harag György Társulata klasszikus közönségkedvenccel búcsúztatja az óévet: a Hippolyt a lakájjal, amelyet az 1988/89-es évadban fergeteges sikerrel adtak elő.

Schneider Mátyás fuvarozó meglepő gyorsasággal gazdag és sikeres lesz, életét viszont megkeseríti a felesége által szerződtetett grófi lakáj - mert mostanság a lakáj a divat. Schneider lányát, Terkát egy jó családból származó férfihoz, Makács úrhoz akarja hozzáadni az mama, ám arra ő sem számít, hogy a lánya szívét lassacskán egy inkognitóban náluk dolgozó elszegényedett nemesi sarj hódíja meg. A helyzetet pedig tovább bonyolítja Mimi, a lokáltáncosnő megjelenése. Az arisztokrata családoknál szolgáló komornyik bevezetése „újgazdagék” háztartásába számos nevettető helyzetre ad alkalmat.

Az előadást december 29-én és 30-án 19 órától, majd 31-én 18 órától játsszák - mindhárom alkalommal bérletszünetben.








EZT OLVASTA MÁR?

X