A bánffyhunyadi Antal Timi is fellép A Dal 2019 első adásában


-A A+

Tíz előadó lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójaként működő A Dal 2019 tévéshow első, szombat esti adásában, köztük a bánffyhunyadi születésű Antal Timi is.

A nyolcadik dalválasztón ismét harminc produkció versenyez. Az első válogatón, amelyet romániai idő szerint szombat este fél 9-től közvetít a Duna Televízió, az egyik erdélyi versenyzőt, Antal Timit is hallhatjuk. Az énekesnő férjével, Demko Gergővel frissen kiadott közös dalával, a Kedves világ! cíművel indul a versenyben.Szombaton lép fel többek között Szekér Gergő, Berkes Olivér, Deniz, Hamar Barni, a Konyha és a Nomad is.

A dalokat négytagú zsűri véleményezi: Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő, Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere. A dalok továbbjutásában a közönség szavazatai is számítanak.

A Dal 2019-re 416 pályamű érkezett. A kiválasztott 30 produkció között több erdélyi vonatkozású is van: a tavaly is induló YesYes zenekar, amelyben a kézdivásárhelyi Katona Tamás a dobos, ismét versenyez, illetve helyet kapott a vetélkedőben a Székelyudvarhelyről indult Monyo Project, valamint az X-Faktort megnyerő kolozsvári rapduó, az USNK is.

(Címlapfotó: sziakomarom.sk)








EZT OLVASTA MÁR?

X