Szabadkai magyar társulattal bővül a VII. HolnapUtán Fesztivál felhozatala


-A A+

Május 1–5. között tartják meg Nagyváradon a VII. Holnapután Fesztivált, melyen idén először a magyarországi és romániai színházak, illetve színművészeti főiskolák hallgatói mellett a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is vendégszerepel.

Az idei fesztiválon 12 előadást láthatnak a nézők, a szakmabelieknek pedig műhelymunkákat is tartanak, hangzott el a fesztivál kedden megtartott beharangozó sajtótájékoztatóján, melyen Czvikker Katalin főigazgató, Fazakas Márta, a fesztivál főigazgatója, illetve Biró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs referense árult el részleteket a programokról.A Szigligeti Színház stratégiájának része a pályakezdő művészek támogatása, ennek jegyében idén is több fiatal alkotót és színművészt is láthatnak majd a nézők, illetve a tánc- és mozgásszínház is hangsúlyos szerepet kap, mivel Nagyvárad a Nemzeti Kulturális Alap táncművészetet támogató Imre Zoltán programjának egyetlen romániai pontja, mondta a főigazgató. Két nagyszínpadi előadás, illetve két színpadi nézőtérrel játszott darab mellett a legtöbb produkciót a Szigligeti Stúdió fehér illetve fekete termében, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatásával kialakítandó emeleti stúdiótérben játsszák majd, mondta Czvikker Katalin, aki hozzátette: az emeleti térre már kérelmezték az áramszolgáltatás biztosítását.

Nagyon örül a szabadkai színház fellépésének, mondta Fazakas Márta, aki szerint a Kosztolányi Dezső Színház művészei olyan különös színházi nyelvezetet használnak, mellyel sem a magyarországi sem a romániai színházaknál nem találkozni. Két előadást hoznak el Váradra: a Karton és karfiol Tolnai Ottó műveire alapuló monodrámát, és a Felhő a nadrágban című előadást, amely Kokan Mladenović rendező és a társulat közös alkotása.Budapestről az Örkény István Színház érkezik a Secondhand – szovjetűdök című előadással, a kolozsvári Váróterem Projekt Románia 100 című előadása pedig íróján és rendezőjén, Lovassy Cseh Tamáson át kötődik Nagyváradhoz, hangzott el. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói három előadást játszanak a fesztivál első két napján, ők, akárcsak a váradi színészzenekar koncerteket is tartanak majd. A főszervező a K2 társulatnak a Miskolci Nemzeti Színházzal közösen megvalósított,  jövőben játszódó trilógiájának harmadik darabját ajánlotta még, a 2048-ban játszódó előadásban a forradalom 200. évfordulóján a nyugatosoknak kell újraéledniük, mert vannak, akik megpróbálják újraírni a magyar irodalmi kánont... Az idei HolnapUtán Fesztivál témájának a múlttal, családi, történelmi hagyományainkkal való viszonyunkat, s annak lehetséges következményeit tekinthetjük, tette hozzá Fazakas Márta.Biró Árpád Levente a műhelymunkákat ismertette, hiszen a HolnapUtán Fesztivál keretében első alkalommal szerveznek workshopot május 3-4-én művészeti titkárok számára a Magyar Színházi Szövetséggel közösen. Ennek első napján Ungvári-Zrínyi Ildikó (Marosvásárhely), a második pedig Takács Gábor (Káva Kulturális Műhely) tart előadást.

Az előadásokra jegyek és fesztiválbérletek is kaphatók, ez utóbbiakkal 60 lejért négy szabadon választott előadást lehet megnézni. A bérletvásárlók belépőt igényelhetnek a VII. Holnapután Fesztivál elő- vagy utórendezvényeinek valamelyikére. További tudnivalók a fesztivál honlapján olvashatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X