Nagyváradi postamester az egyik emblematikus Reményik-vers társszerzője?


-A A+

Eddig ismeretlen társszerző kilétére derült fény az egyik emblematikus Reményik Sándor vers kapcsán Aradon, a XV. Reményik-emlékkonferencián.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány vasárnap az aradi belvárosi református templomban szervezte meg a XV. Reményik Sándor emlékünnepséget, vándorkonferenciát és szavalóversenyt „Egy lángot adok, ápold, add tovább…” címmel.Az egész napos rendezvény résztvevőit Baracsi Levente, a házigazda Arad-belvárosi református egyházközség lelkipásztora köszöntötte Reményik Sándor A szobor helyén című versével, felelevenítve: a költő 1929. májusában, Aradon írta a költeményét, nem sokkal azután, hogy az első világháború utáni új hatalom, a román kormány lebontatta az 1849-es vértanú honvédtisztek emlékművét, Zala György Szabadság-szobrát, és az emblematikus alkotás megkezdte több évtizedes várfogságát.

„Szinte ezzel egy időben kezdődött el Reményik Sándor költészete számára is a szintén évtizedekig tartó száműzetés az irodalmi élet nyilvánosságából. Közben kiderült: a művészet, az irodalom örök érvényű értékei időt állóbbak a gyorsan változó politikai irányzatoknál” – utalt a tiszteletes arra, hogy a református templom közelében immár 15. esztendeje áll ismét köztéren a Szabadság-szobor, és a Reményik-vándorkonferencia is a 15. kiírásához érkezett.

„Nagyon fontos, hogy több helyszínen is zajlottak ezek a rendezvények, mert Reményik a kommunista időkben teljesen ismeretlen volt, megpróbálták eltitkolni a munkásságát” – mondta Széman Péter, a társszervező EMKE elnöke. „Persze, akit érdekelt, kutatott, az megtalálta a verseit, de a széles tömegekhez nem juthattak el. Ezért jelentős ez a kezdeményezés, hogy Reményiket úgy Erdélyben, mind az egész Kárpát-medencében mindenki megismerje.”A vándorkonferencia Kolozsvárról indult, de megszervezték már Székelyföldön és a besztercei szórványban, illetve Budapesten, Pécsett vagy Debrecenben is. Aradra úgy jutott el, hogy az ötletgazda Essig József az Arad megyei Újfazekasvarsánd szülötte, és „a szíve hazahúzott”. A Kolozsvári Televíziótól nyugdíjba vonult művelődésszervező felidézte, hogy aktív évei után is érzett magában annyit erőt és tenni akarást, hogy a közösséget szolgálja, és többedmagával felkereste Mózes Árpád néhai evangélikus püspököt, akitől egy egyházi jellegű alapítvány létrehozásának a jóváhagyását  kérték. Az egyházfőnek az volt a kikötése, hogy a költőről nevezzék el – így született meg a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány. „Ha már Reményik a neve a szervezetnek, úgy éreztük, hogy tennünk is kell valamit annak érdekében, hogy az emlékét ápoljuk. Jövőre lesz a költő születésének 130. évfordulója és arra szeretnénk kötetben megjelentetni az eddigi konferenciákon elhangzott előadások anyagát” – mesélt a tervekről Essig József.

Az ünnepséget megelőző nyitó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, prédikációjában „az erdélyi sorsot vállaló embernek” nevezve a költőt. Az istentisztelet után a debreceni püspököt Reményik Sándor-díjjal tüntetették ki. „Ez a díj számomra biztatás arra, hogy még mindig rengeteg felfedezni való van abban a kultúrában, amit az erdélyi szellem tartalékolt nekünk, és szeretne átörökíteni” – értékelte kérésünkre a kitüntetést. „Bennem ma is megvan az a vágy, hogy többet tudjak erről a lelkiségről” – mondta. Fekete Károly a doktori disszertációját Makkai Sándor egykori erdélyi református püspök munkásságából írta, és az ő révén került közel Reményik Sándorhoz. „Ez a nagy páros, akik együtt tanultak a Kolozsvári Református Kollégiumban, együtt érettségiztek és aztán a Pásztortűz- és Helikon-csoportban együtt vívták a harcot az erdélyi speciális kultúrának az őrzéséért és gyarapításáért, olyan ajándéka az Istennek, aminek fontosságát kifejezni sem lehet” – mondta. Hangsúlyozta, hogy mialatt Makkai Sándor Erdély püspöke volt (1926–1936), „olyan újításokat, eredményeket ért el egy elnyomás alatt lévő időszakban, amiből ma is él az erdélyi reformátusság, és ahhoz az kellett, hogy olyan szellemi bajtársak vegyék körül, mint például Reményik Sándor”. Reményik költészetének értékét az árnyalt látásban, az értelem és az érzelem párosában látta az egyházfő.

Irodalomtörténeti krimi

Az emlékünnepségez és szavalóversenyhez kapcsolódó konferencián az erdélyi irodalomtörténet jeles képviselői tartottak értekezéseket. Szilágyi Aladár nagyváradi újságíró és helytörténész egy „irodalomtörténeti krimit” osztott meg a hallgatósággal. A Várad című kulturális folyóiratban sorozatban, utóbb pedig önálló kötetben is megjelentették Mozog Nagy Imre érmelléki származású néhai nagyváradi postamester visszaemlékezéseit az első világháború előtti, alatti és utáni évekről.

„Amikor bejöttek a román csapatok, 1919 decemberében kezdtek megjelenni Végvári álnéven a szamizdat kiadványok, kézzel írva, sokszorosítva. Az egyik első vers volt az Eredj, ha tudsz című emblematikus Reményik-vers. Nos, amikor Mozog Nagy Imre kéziratát gondoztam, rájöttem, hogy ezt a verset tulajdonképpen ő írta” – mondta Szilágyi Aladár. „Tehetséges ember volt, s amikor a román csapatok kezdték megszállni Erdélyt, az első menekülthullám megindult, s őt megdöbbentette ez. Amikor meghívták a váradi Szőlőhegyre az egyik postáskollégának a búcsújára, akkor ezzel a verssel jelentkezett. Egy kolléganője pedig, aki távírdász volt, elterjesztette mindenfele, de név nélkül.”

Szilágyi Aladár szerint Mozog Nagy Imre nem tudhatta, hogy Magyarországon minden Erdély-megemlékezésen elhangzott ez a vers. Ő csak évtizedek múltán, amikor Észak-Erdély egy időre visszakerült Magyarországhoz, találkozott a költeménnyel az akkor másodikos fia olvasókönyvében. Persze – tette hozzá a helytörténész –, kibővítve, cizelláltabban, de Reményik neve alatt látta viszont a sorait. „Megpróbálta felvenni a kapcsolatot költővel, de nem sikerült. Közben megtalálta Reményik Kiadom a részed című versét, amelyben ismeretlenül is megköszöni az eredeti verset, és megosztja a szerzői dicsőséget, társszerzőnek nevezi az ismeretlent. Akkor újra megpróbálta felvenni a kapcsolatot Reményikkel, de váratlanul meghalt” – mesélte az újságíró-helytörténész, aki szerint az irodalomtörténészek sem tudták biztosan, hogy Reményik miért nem vallotta soha teljesen a magáénak ezt a verset.








EZT OLVASTA MÁR?

X