Kolozsváron lép fel Kern András, Eszenyi Enikő és Stohl András


-A A+

Júniusban újra Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Vígszínház, ezúttal marosvásárhelyi származású rendező előadását, és egy Molnár Ferenc vígjátékot hoznak el, utóbbiban Kern András, Eszenyi Enikő és Stohl András lép fel.

A vendéglátó kolozsvári színház közleménye szerint június 14-én 16.30-tól a stúdióteremben A Pentheszileia Program látható Kincses Réka rendezésében, 19 órától pedig Molnár Ferenc vígjátéka, a Valló Péter rendezte A testőr című előadás tekinthető meg a nagyszínpadon.

A Pentheszileia Program rendezője, Kincses Réka marosvásárhelyi származású, Németországban élő fiatal magyar filmrendező, író, drámaíró. A 2006-ban bemutatott Balkán Bajnok című filmje a 38. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó díját hozta el. A Pentheszileia Program drámaíróként az első magyarországi bemutatója, melyet ő maga rendezett. Generációkon átívelő családtörténet, egy különleges tehetségű női szerző szemszögén keresztül, nyers szexualitással és szókimondással. Pentheszileia, aki a görög drámahősnő nevét viseli ugyan, de egy mai, modern, csupa ideg fiatal teremtés, aki menekülne a sorsa elől, amit a múltjából olvas ki, és menekülne édesanyjával való szoros, ellentmondásos kapcsolatából is. De a szexuális kalandok, abortuszok és egy kétségbeesett terápia útkeresései után vajon képes lesz-e megtalálni lelki megnyugvását? Pentheszileiát a Vígszínház fiatal tehetsége, Szilágyi Csenge játssza.Molnár Ferenc A testőr című bravúros társalgási és félreértés-vígjátékának 1910-ben a Vígszínházban volt az ősbemutatója, a főszerepekben olyan kiválóságokkal, mint Varsányi Irén, Csortos Gyula és Szerémy Zoltán. Molnár ekkor már egyáltalán nem volt ismeretlen pályakezdő, de kétségtelen, hogy A testőr sikere nagyban hozzájárult későbbi páratlan karrierjéhez. S ez nem is csoda, mert ebben a darabban Molnár minden olyan erényét megcsillantja, amiért igazán szeretjük: frappáns cselekményszövés, pompás dialógusok, remek karakterek, összehasonlíthatatlan humor és emberismeret. A testőr mindezek fölött ízig-vérig „színházi darab” – minden mondatából Molnár színház iránti rajongása sugárzik.A Valló Péter által rendezett színpadi változat főbb szerepeiben Kern András, valamint Eszenyi Enikő és Stohl András látható, akik most először játszanak együtt. Eszenyi Enikő egyébként rendezőként új előadáson dolgozik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával, Frank Wedekind Lulu című drámáját az évad végén mutatják be.

Az előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.








EZT OLVASTA MÁR?

X