Marosvásárhelyi művésznőt válogattak be a TIFF filmszínész-programjába


-A A+

Moldován Orsolyát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét is beválogatták a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Tízen a filmért (10 pentru film) projektjébe, közölte a színház.

A Tízen a filmért célja, hogy olyan, kőszínházakban bizonyító művészeket mutassanak be a filmes szakma alkotóinak, akik ezzel a segítséggel elindíthatják filmes karrierjüket. A programban résztvevő tíz színész a fesztivál keretében workshopokon, filmpremiereken vesz részt, bemutatkozik a közönségnek, a média képviselőinek, valamint lehetőséget kap romániai és külföldi filmes szakemberekkel (rendezők, producerek, casting-ügynökök, filmszínészek) való találkozásra is.Moldován Orsolya, a Tompa Miklós Társulat művésze, több mint 50 előadásban szerepelt olyan rendezők irányításával, mint Bocsárdi László, Radu Afrim, Theodor Cristian Popescu, Adi Iclenzean vagy Mohácsi János. Játszott az Ibrinkó (r. Puszt Tibor, 2001), Érettségi/Bacalaureat (r. Cristian Mungiu, 2016), A levelek/The letters (r. Koncz Teréz, 2017), és Napszállta/Sunset (r. Nemes Jeles László, 2018) című filmekben.

A Tízen a filmért projekt egy hetes műhelymunkáinak eredményeként megszülető kisfilmeket a filmfesztivál online felületein lehet majd elérni.








EZT OLVASTA MÁR?

X