Gálaműsorral zárja a színházi évadot a Harag György Társulat


-A A+

Június 22-én, szombaton 18 órai kezdettel a szatmári közönség bérletszünetben láthatja az egyéni műsorszámokból, dalokból, rövid jelenetekből varieté-szerűen összeállított produkciót, 23-án vasárnap 19 órától pedig a Tasnádi Kulturális Központban zárja az évadot a társulat a Nóti Károly bérletesek társaságában.

A gála rendezője a társulat művészeti igazgatója, Bessenyei Gedő István. A műsort, melyben a társulat minden tagja színpadra lép, musical- és operettrészletek, vidám jelenetek, szavalat és tánc is színesíti. Az idei évadzárón is a gála keretében adják át a közönségdíjakat, illetve a társulat és a művészeti tanács belső, szakmai díjait is az érintett művészeknek, a háttérszemélyzet legjobban teljesítő munkatársainak, illetve a közönség egy erre érdemesült tagjának.

A gála után a társulat ezúttal is zsíroskenyér-vacsorára, koccintásra és kötetlen beszélgetésre invitálja nézőit a színház előcsarnokába.

Az Északi Színházban tartott gálaműsorra jegyek a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra között, szombatonként pedig 10 és 13 óra között, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen.







EZT OLVASTA MÁR?

X