Ötven éve készült először hangosfilm a legényesről, versennyel ünnepeltek Mérán (VIDEÓ)


-A A+

Először hirdettek legényesversenyt a Méra Világzenei Csűrfesztivál keretében annak emlékére, hogy 50 évvel ezelőtt, 1969-ben készült el az első hangos filmfelvétel Türében a nádasmente legjobb táncosairól.

A legényesverseny szombat esti gálaműsorán minden fiatal legénynek név szerint megköszönték a részvételt, a pénzjutalommal is járó díjakat pedig a következők vették át: Fodor Mátyás harmadik, Kilyénfalvi Áron második, Melles Endre és Papp András pedig első helyezett lett. Melles Endrét, aki egyébként a Háromszék Táncegyüttes karvezetője, és a zsűri elnökét, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfust, táncművészt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjét kérdeztük arról, hogy mit jelent a mai néptáncosoknak a türei film, és milyen felkészülést igényel egy legényesverseny.

A táncházmozgalomban türei film néven ismertté vált felvételt Martin György „Tinka” és munkatársai – többek között a helyismerettel rendelkező Kallós Zoltán – készítették 1969 nyarán. A filmen szereplő 40-50 éves férfiak kiforrott táncát utánozzák ma is azok, akik meg szeretnék tanulni a magyar tánckultúra „csúcsának” tartott legényest. Az adatközlők tudatosságát, pontosságát elérni általában csak törekvés egy tizen-huszonéves fiatalnak, a verseny értékelőjén azonban nem kímélte őket a zsűri, mindenki kemény kritikát kapott.

„A mestereinktől azt tanultuk, hogy jobb, hogyha egy táncosnak szembemondják, hogy mivel készüljön, mivel lehet jobb, persze van szeretetteljes vélemény is, amivel bíztatjuk őket, de azt hiszem, hogy most nincs idő arra, hogy évekig tanítsuk őket, komoly kritikát kell alkalmazni” – véli Zsuráfszky Zoltán. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője szerint a legényes esetében az adatközlők minél pontosabb követése fontosabb, mint a kreativitás: „olyan csodálatos hagyomány maradt ránk, ezek olyan kikristályosodott formái a magyar néptáncnak, hogy ha ezt visszatáncolják, akkor az már komoly feladat és teljesítmény.”

A díjazott Melles Endre reméli, hogy idővel lesz saját tánca is. „Felmondjuk a leckét, hogy utána szabadon alkothassunk” – fogalmaz. Mint mondja, annak ellenére, hogy Háromszék és Felcsík határáról származik, saját táncát a kalotaszegi legényes elemeiből építené fel: „annyira sokat gyakoroltam ezt a táncot, hogy már a magaménak érzem a mozgásformát. Persze ehhez kell az, hogy eljöjjek ide, találkozzak a helyiekkel, felvegyem a szagot és akkor dönthetem el, hogy mi az, ami ide találó és mi az, ami nem.”

Zsuráfszky Zoltán elnök mellett a Türe 50 legényesverseny zsűrijének tagja volt Antal Áron, a Rába Táncegyüttes művészeti vezetője, Fundák Kristóf Örökös Aranysarkantyús táncos, a Martin György Szövetség elnökségi tagja, Lajkó Levente a „Tedd ki a pontot!” I. Nemzetközi Legényesverseny győztese, az Ordasok táncosa és Kalotaszeg képviseletében Tötszegi András „Cucus”, az erdélyi táncházmozgalom egyik elindítója. A díjátadó gálán sorra felléptek a zsűritagok is:








EZT OLVASTA MÁR?

X