pulzArt7: ezek az installációk díszítik majd Sepsiszentgyörgy főterét


-A A+

Lezajlott a pulzArt7 kortárs összművészeti fesztivál köztéri installációs pályázatának zsűrizése. A zsűri az előre meghatározott kritériumok alapján a három legmagasabb pontszámot elért pályaművet díjazta. A felhívásra összesen hét pályamunka érkezett, közölték a szervezők.

A pulzArt7 kortárs összművészeti fesztiválra olyan egyszerű, de leleményes, korábbi fesztiválokon, kiállításokon még be nem mutatott köztéri installációkra vártak ötleteket, amelyekkel az érdeklődő interakcióba kerülhet, s amelyek egyszersmind gondolatokat ihletnek, érzelmeket váltanak ki.A nyertes pályázók egyike Bartha Beáta, aki az A(maze) című munkájával nyerte el a zsűri tetszését. Az installáció célja, hogy találkozópontként és pihenőhelyként szolgáljon a fesztivál ideje alatt, nemcsak a fiatalok és a fesztiválon résztvevők részére, hanem a lakosság számára is. Az installáció váza egy fémszerkezet, amely két másik anyaggal ötvöződik: az életmentő fóliával és a vízhatlan ponyvával.

A sepsiszentgyörgyi Fekete Bálint Ballance című munkája szintén kivitelezésre kerül. Az interaktív installáció alapja egy kiszáradt fa, amelynek törzsén a különböző anyagok felhasználásából készült korongokat megfelelőképpen forgatva kigyúlnak az ágak mentén elhelyezett ledes égők. A felhasznált anyagok közt nemcsak a fa kap hangsúlyos szerepet, hanem a kő, fém és a műanyag is, egyfajta szimbólumaként a különböző fejlődési időszakoknak. Az alkotás üzenete, hogy a megfelelő anyagok megfelelő használatával elérhető az egyensúly a jövőben.

A harmadik nyertes pályamunka Benedek Levente Az elveszett paradicsom című kültéri installációja, amely a papírszemét egy különleges újrahasznosítási módjára kívánja felhívni a figylemet. A napokig vízben áztatott, majd leturmixolt és kiszárított papírszemétből új élet születik, a felhasznált virágföld és magvak segítségével, valamint a lebomlási folyamatnak köszönhetően. A fesztivál ideje alatt a növények növekedésének különböző fázisait lehet majd megtekinteni.

A pályamunkák kiválasztása során a zsűri az egyediséget, egyszerűséget, helyspecifikumot, a megvalósíthatóságot és igényes kivitelezést, továbbá az esztétikai és tartalmi minőséget, valamint a költséghatékony kivitelezhetőséget vette figyelembe.

Az installációk a fesztivál ideje alatt, szeptember 19–22. között, Sepsiszentgyörgy főterén lesznek kiállítva.








EZT OLVASTA MÁR?

X