Székelyföldi körút, ifjúsági operanapok készülőben – új évadát nyitja a Kolozsvári Magyar Opera


-A A+

Giuseppe Verdi valamennyi operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata mutatta be először Romániában, így az új évad méltó nyitányaként idén színpadra viszik A lombardok címet viselő, tizenötödik „romániai” Verdi-művet, a magyarországi származású Némedi Csaba rendezésében, Kulcsár Szabolcs karnagy közreműködésével – tudtuk meg szerda délután az opera évadnyitó sajtótájékoztatóján. A lombardokat A krónikás címet viselő darab követi, majd a Carmen, az Én és a kisöcsém is színpadra kerül, de a székelyföldi körútról, a nemzetközi operakarmester-versenyről és az ifjúsági operanapokról sem feledkeznek meg.

A sajtótájékoztatón Szép Gyula operaigazgató, Némedi Csaba rendező és Kulcsár Szabolcs karnagy ismertette az évad különlegességeit és kihívásait: a finanszírozást, a megvalósításokat és az első bemutatót.

„Villany-gáz” típusú költségekre elegendő a költségvetés-kiegészítés

Az operaigazgatótól megtudtuk, a kulturális minisztérium hiába rendezte az évek folyamán a művészek bérezését, a színpadi működéshez szükséges alapokat megcsorbította, és az gyakorlatilag a nullára csökkent. Szép Gyula arról is tájékoztatott, hogy a pénzügyminiszterrel, a kulturális miniszterrel és a miniszterelnökkel kötött egyezség, miszerint megemelik a kulturális intézményeknek szánt összegeket, nem valósult meg, mi több, „egy elég cinikus magatartásról” tanúskodik, ugyanis a kért összegek 10 százalékát juttatták el az intézménynek.Ez azt jelenti, hogy igyekeznek úgy tenni, mintha „mi sem történt volna, és az új évadot repertoárdarabokkal, minél több bemutatóval tarkítják”, de mindez nem valósulhatna meg a társulat áldozathozatala, valamint a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkező magyar kormánytámogatás nélkül – emelte ki az igazgató.

Új évad, új repertoár

Az évadot ugyan csak röviden ismertették, de az már bizonyos, hogy A lombardok után a kolozsvári hivatásos zeneoktatás 200 éves születésnapját fogják ünnepelni. Erre az alkalomra a zeneiskolával közösen egy ősbemutatóra készülnek: Selmeczi György A krónikás című operáját állítják színpadra. Ezt követi Strauss A denevér című operettje, a szilveszterre szánt előadás, amelyet voltaképpen 20 éve igyekeznek hagyományos formájában színpadra vinni. A Carmen teljesen új formájában tárul a nagyközönség elé, és ha az együttműködés sikeres lesz a Budapesti Operettszínházzal, akkor a Cigányszerelemhez hasonlóan idén az Én, és a kisöcsém daljáték is megtekinthetővé válik. Ennek érdekessége, hogy a díszlet, a rendezés és a jelmezek is teljes mértékben az operettszínháztól származnak: mivel ők levették a repertoárjukról, a koncepcióval és a kivitelezéssel együtt átadják a Kolozsvári Magyar Operának.A székelyföldi körút, azaz a csíkszeredai kiszállás sem marad el: Szép Gyula operaigazgató kiemelte, az elmúlt évhez hasonlóan igyekeznek véghezvinni a kiszállást, mert az hatalmas érdeklődést keltett a székelyföldi közönségben: hét teltházas előadást eredményezett.

Az évad záró momentumának a Bartók Béla nevét viselő nemzetközi operakarmester-versenyt tervezik, amely a világon egyedi ebben a műfajban, és csupán két alkalommal szervezték meg – hangsúlyozta az igazgató, aki arról is beszámolt, hogy a Kolozsvári Önkormányzathoz benyújtott pályázatuk alapján, amelyet „tisztességesen támogattak”, idén ifjúsági operanapokat is szerveznek. Ennek kapcsán felújítják Csemiczky Miklós A brémai muzsikusok című darabját.

„Szerelem első hangra”

Némedi Csaba, magyarországi származású rendező ismertette a közte és a kolozsvári opera között kialakult kapcsolatot, amely a budapesti MÜPÁ-ban bemutatott közös előadásuknak köszönhető. Hozzátette, öröm számára Kolozsváron tartózkodni, mert a város a hivatásos magyar zenés színház bölcsője. Beismerte, az énekkar megjelenése, hangzása és fellépése egyaránt lenyűgözte a két évvel ezelőtti együttműködéskor, „szerelem volt első hangra”. Kulcsár Szabolcs karnagy elmondása alapján, az együttműködés abból állt, hogy csupán három napot kaptak egy teljes darab színpadra vitelére, amelyet nagy sikerrel vittek véghez. Ezt azzal magyarázta, hogy Némedi Csaba rendező precíz, felkészült és nagy tudással rendelkezik, a rendező elvárásaira pedig az énekkar „organikus módon reagált”, ezért is döntöttek úgy, hogy a továbbiakban is folytatják a közös munkát.Többszöri egyeztetést követően sikerült A lombardokat választani, hangsúlyozta a rendező, akinek többek között az is elvárása volt, hogy a teljes énekkarral dolgozhasson, és a tagokat „önálló kis karakterekként, és ne teljes masszaként mutassa be”. A választott darab ebben nagy szerepet játszik, ugyanis a több mint két órás időintervallum alatt a kar majdnem végig énekel.

A darab másik különlegessége, hogy egy világhírű szoprán énekes, Elena Moșuc fog debütálni Kolozsváron Giselda nagy szerepében, de Kovács István és Sorin Lupu is a nagyközönség elé áll.

Némedi Csaba elmondása szerint, a darab roppant nagy kihívás, mert nehezen énekelhető és memorizálható szólamokat tartalmaz, de kellőképpen rugalmasak a szereplők és az énekkar tagjai, tette hozzá. Jelenleg a puzzle-darabok összerakásánál tartanak, de voltaképpen egy teljes pingpongjátékhoz hasonlítható a négy felvonásos opera február óta tartó próbafolyamata.

A lombardok 2019. szeptember 26-án és 29-én tekinthető meg a Kolozsvári Magyar Operában.







EZT OLVASTA MÁR?

X