Erdélyben turnéznak a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyének győztesei


-A A+

A Hagyományok Háza először szervez turnét az Anna-bál prímásverseny győzteseinek. Az első programsorozat szeptember 11-15. között Erdélyben lesz.

Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke a 2018-ban tartott Anna-bál kísérő rendezvényeként prímásversenyt hirdetett hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök számára. A balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott, hatodik megmérettetésen kilenc művész mutatkozott be nagy sikerrel, majd a Gyógy téri gálán is szerepeltek a nagyközönség előtt, derül ki a szervezők közleményéből.

A műsorban fellép Kovács Márton, a verseny győztese, aki már Füreden 2014-ben is a dobogó harmadik fokára állhatott, a harmadik helyezett, a Junior Príma Díjas Boda Gellért, a különdíjas Kiss-Balbinat Ádám, a 2017-es mérai Kalotaszegi Prímásverseny győztese, valamint a szintén különdíjas felvidéki Noga Michal.„Igazi örömmuzsikálásra készülünk, nem nyomaszt a verseny izgalma” – beszél az előkészületekről Kovács Márton. „Mindenképpen felidézem viszont a régi emlékeket és élményeket, s az akkori zenei megoldásokat is. A Balatonfüreden hallottakat mindannyian évközben is játsszuk, táncházakban és mulatságokon. Tavaly magyarpalatkai és gömöri alsókálosai zenével győztem, ezeket a muzsikákat az erdélyi közönség is megismerheti.”

A négy koncerten tehát ismét felhangzanak a kötelező versenyszámként szereplő Felső-Tisza-vidéki és mezőségi, valamint a szabadon választott gömöri, bodrogközi, felcsíki, kalotaszegi dallamok.

Időpontok és helyszínek:
szeptember 11. 19.00, Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem díszterme
szeptember 12. 19.00, Marosvásárhely, Maros Művészegyüttes díszterme
szeptember 13-14., Székelyudvarhely, Erdélyi Táncháztalálkozó
szeptember 15. 19.00, Kolozsvár, János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme 







EZT OLVASTA MÁR?

X