Folytatódik az Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván


-A A+

Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium lesz az Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván következő állomása.

A kisiskolások szeptember 23-án délelőtt 11 órától nézhetik meg a Mátyás király előtt tisztelgő A kolozsvári bíró című gyerekelőadást és vehetnek részt a szintén nekik szóló drámapedagógiai foglalkozáson, amelyet Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színész-rendezője tart.

Ezt követően a karaván tovább folytatja útját az Arad megyei Nagyiratosra, ahol a magyar szórvány közösség számára a népzene és néptáncművészet ágaiból összefonódó kulturális napon, 16 órától szintén előadják A kolozsvári bírót, 19 órától pedig a karaván során nagy közönségsikernek örvendő Móricz Zsigmond: A Zördög című előadással várják a nézőket a kultúrotthonban. Az esti előadást követően a szabadkai Juhász Zenekar és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes tagjainak részvételével táncházba invitálják a jelenlévőket.Az erdélyi, magyarországi és vajdasági színművészek, néptáncosok és zenészek sikeres együttműködésének gyümölcseként létrejött Aradi Kamaraszínház - Szórvány  Kulturális Karaván megvalósulását és szórványtelepülésekre történő eljuttatását a Magyar Kormány támogatja a Nemzetpolitikai Miniszterelnökségen és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül. A Szórvány Kulturális Karavánt 26 magyarlakta település bevonásával tizenegy Arad megyei helyszínre (Pécska, Kisiratos, Majláthfalva, Fazekasvarsánd, Simonyifalva, Nagyzerénd, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, Arad) juttatja el az Aradi Kamaraszínház. 

A továbbiakban, október 7-én Ágyán és Simonyifalván, október 13-án Zimándújfalun, október 14-én, pedig, utolsó állomásként, Majláthfalván lép fel az Aradi Kamaraszínház - Szórvány Kulturális Karaván.








EZT OLVASTA MÁR?

X