Nem csak a gyerekeket várja a Puck Bábszínház fesztiválja


-A A+

Hétfőn kezdődik a kolozsvári Puck Bábszínház nemzetközi báb- és marionettszínházi szemléje. A 18. alkalommal megszervezett fesztiválon külön szekcióban szerepelnek a magyar alkotók.

Az október 14. és 18. között párhuzamosan több helyszínen zajló előadások mellett – főként a színész- és bábszínész szakos hallgatók és a szakmabeliek számára – workshopokra is sor kerül, illetve a közönség néhány egyetemi vizsgaelőadással is megismerkedhet. Az egyetemi hallgatók jelenlétét a szervezők azért tartják fontosnak, mert a fesztivál alatt lehetőség nyílik a sokrétű szakmai párbeszédre és a különböző egyetemi műhelyek megismerkedhetnek egymás munkájával, képzési- és művészi elképzeléseivel, munkamódszereivel, hangsúlyozzák közleményükben a szervezők.

A fesztiválon résztvevő magyar társulatok előadásait és azokat az előadásokat, amelyeknek alkotói magyar művészek/szakemberek, a szervezők külön, Magyar Bábosok a 18. Puck Nemzetközi Fesztiválon nevű szekcióban jelenítik meg, az alábbi program szerint:

Hétfő, október 14., 9.30 és 12 óra, a PUCK Bábszínházban:
Előadás címe: Hollós Mátyás
Szigligeti Színház, Lilliput Társulat, Nagyvárad
Az előadás időtartama: 70’
Ajánlott alsó korhatár: 5+

Kedd, október 15., 9.30 és 11 óra, a Gheorghe Dima Zeneakadémián:
Előadás címe: A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete
Vojtina Bábszínház, Debrecen, Magyarország
Az előadás időtartama: 60’
Ajánlott alsó korhatár: 4+

Szerda, október 16., 9.30 és 11 óra, a Diákművelődési házban:
Előadás címe: Tündérpereputty
Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, Szatmárnémeti
Az előadás időtartama: 55’
Ajánlott alsó korhatár: 7+

Szerda, október 16., 21 óra, BBTE Harag György Stúdió
Előadás címe: Vízivilág
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Magyar Művészeti Kar – a Bábszínész alapképzés II. éves és a Bábművészet magiszteri képzés I. éves hallgatói
Az előadás időtartama: 30’
Ajánlott korhatár: 0-5, nonverbális

Csütörtök, október 17, 9.30 és 11 óra, a PUCK Bábszínházban
Előadás címe: Vándor Miska kalandjai
Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely
Az előadás időtartama: 45’
Ajánlott alsó korhatár: 4+

Csütörtök, október 17., 17 óra, a Gheorghe Dima Zeneakadémián
Előadás címe: Bálna Béla
Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy
Az előadás időtartama: 55’
Ajánlott alsó korhatár: 4+

Péntek, Október 18., 15 óra, BBTE Harag György Stúdió
Előadás címe: Anima
Színház-és Filmművészeti Egyetem, Budapest, Magyarország
Az előadás időtartama: 70’
Alsó korhatár: 16 + 

Péntek, október 18., 17 óra, a PUCK Bábszínházban
Előadás címe: A csillagszemű juhász
Puck Bábszínház, Kolozsvár
Az előadás időtartama: 45’
Ajánlott alsó korhatár: 4+

A programban szereplő előadások között a legtöbb gyerekeknek szóló, találni azonban kimondottan tinédzsereknek és felnőtteknek szánt előadásokat is. A romániai társulatok előadásai mellett spanyol, japán, kanadai, olasz, görög és magyarországi művészek produkciói is megjelennek a fesztivál kínálatában.








EZT OLVASTA MÁR?

X