Instant drámák íródnak Ady életéből a Nagyváradi Könyvmaratonon


-A A+

Szerdán kezdődik és szombatig tart a könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, Élő Várad- és Gyújtópont-esttel, valamint az Ady-évforduló apropóján meghirdetett drámakihívás előadásaival készülő Nagyváradi Könyvmaraton.

November 6-án, szerdán 19.30 órától a Lokálban Élő Várad&Gyújtópont-estre várják a közönséget, csütörtökön pedig a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében többek között Darvay Nagy Adrienne Nem örök e világ. Bánk bán, a Magyar Hamlet című könyvével is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Ugyanaznap tartják az Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából szervezett drámakihívás első sorsolását, ekkor a szerzők – Biró Árpád Levente, Demény Péter, Lovassy Cseh Tamás – között sorsolják ki a három, Ady Endre életéből vett témát. A megadott téma alapján nekik drámát kell írniuk, majd a három darabot szintén kisorsolják három rendező – Hunyadi István, Mátyás Zsolt Imre és Tasnádi-Sáhy Péter) – között, az ő rendezésükben szombaton este láthatja a közönség a kész műveket.Pénteken többek között Egressy Zoltán íróval beszélget majd Szűcs László, miután a Szigligeti Társulat bemutatja Szabó Magda – Egressy Zoltán Tündér Lala című darabját.

Szombaton délelőtt a Maraton Café keretében a drámakihívás alkotóival beszélgethetnek az érdeklődők, délután többek között Tamás Dénes Az élő ház című regényét mutatják be, majd a már említett eladásokkal zárul az idei könyvmaraton. A Holnap Kulturális Egyesület, a Várad kulturális folyóirat és Szigligeti Színház közös szervezésében megtartandó könyvmaraton részletes programját itt olvashatják.








EZT OLVASTA MÁR?

X