„Fiatalok, de úgy zenélnek, akár a nagyok” – megvan a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a legvagányabb zenekar
Erdélyi zenekarok versenyeztek szombaton a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíjáért: a huszonöt év alattiak a legkülönfélébb stílusokban mutatkoztak be, többek között metál, indie-alternatív-pop, pop-rock is terítékre került a kolozsvári Bulgakov pincéjében – a zsűrinek nehéz dolga volt, így nem csoda, hogy a verseny végén csak úgy röpködtek a jobbnál jobb elismerések és a nagyszabású díjak. Az 5. LEMD fődíját a Szintaxis zenekar vitte el.
A fiatalok az elismert sztárokat megszégyenítve álltak a színpadra: a tizenévesekből álló KentaurSoul metálbanda elbűvölte a közönséget, az önállóan fellépő Imecs Anita hangja mindenkit megbabonázott, a szerelmes dalokból ki nem fogyó Rafters mosolyra fakasztotta a hallgatóságot, az egyedi stílusú, hangzású és megjelenésű Szintaxis pedig hatalmas bulit csapott.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének (EMKISZ) eseménye felért egy mini X-faktorral, ám a zsűritagok hozzáértése és kíméletes kritikája nem letörte a fiatalok zenészkedvét, hanem ellenkezőleg: még jobban beizzította azt. A zsűritagok között említhetjük Gábora-Máté Évát, aki – az est házigazdája szerint – „civilben óvónő, bőrszerkóban pedig a kolozsvári Knock Out együttes hegedűse, gitárosa, énekese”.
André Ferencet, aki „költő, slammer, műfordító, meme-lord, a Beatwándor formáció húrelmésze”, Pap Tibort, a „a Peron Tehetségközpont vezetőjét, aki egyben közgazdász, hangszertulajdonos, és elmondása szerint hivatásos őrült”, valamint Nicuța Alint, a tavalyi LEMD 25 év alatti kategóriájának győztesét, a 4S Street frontemberét.
Erdély legvagányabb fiatal előadói
A huszonöt év alattiakra idén először a közönség is szavazhatott a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán: a Rafters együttes lett a hallgatóság kedvence. Míg a Szintaxis az első helyezéssel kivívta magának a budapesti Öröm a Zene döntőjében való részvételt, addig a KentaurSoul másodikként azt a nyereményt kapta, hogy az Edda előzenekaraként léphet fel, a különdíjas Imecs Anita pedig jutalomként a budapesti Golden Records Stúdióba látogathat. A fődíjban részesülő Szintaxis zenekar számára egyébként kettős az öröm, ugyanis vasárnap folyamán kerül a nagyközönség elé első kislemezük is.
Az est házigazdája, Szökőcs Zsófia külön-külön bemutatta a fellépőket. Megtudtuk, Imecs Anita jelenleg „szólókarrierben” folytatja zenészi pályáját, ugyanis nem áll stabil zenekar mögötte, így voltaképpen saját dalaival próbálja „beindítani, újraindítani zenészi pályáját”. A KentaurSoul tagjai „tisztában vannak vele, hogy nem egy közkedvelt műfajt választottak”, de úgy érzik, „ugyanolyan bensőséges vagy éppen vidám érzéseket tudnak közvetíteni kedvelőiknek a metál révén, mint ahogy azt mások teszik egyéb zenei stílus által”. A Rafters együttes tagjairól kiderült, „kalandvágyó fiatalok”, akik együtt sodródnak, és „egyelőre nem áll szándékukban kikötni”. A Szintaxis bemutatása rávilágított, hogy a fiúk, amint azt már korábban mi is megírtuk, a városi lét pörgése és a természetközeliség nyugodtsága között igyekeznek összhangot teremteni.
- 33255 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33258 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33260 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni