Petőfi-dedikációjával ellátott kötet került árverésre


-A A+

Nyolcvan év után először bocsájtanak árverésre Petőfi-dedikációt: a 26 millió forinttól kínált Petőfi-kötetre december 6-án licitálhatnak az érdeklődők a Központi Antikvárium 152. árverésén, amelyet a Festetics Palotában tartanak Budapesten.

„Harminc éve dolgozom a szakmában, de pályafutásom során Petőfi-dedikációval még nem találkoztam, ilyen ritkaság legutóbb 1939-ben szerepelt magyarországi árverésén " - hangsúlyozta Bálinger Béla, a Központi Antikvárium boltjának vezetője az MTI-nek.

1848-ban jelent meg a költő összes költeményét tartalmazó kétkötetes könyv, amelynek első kötetét Pákh Albertnek dedikálta a költő a következő szavakkal: „Pákh Albertnek őszinte barátja, Petőfi Sándor”. A 26 millió forinttól kínált ritkaság egy magángyűjteményből került elő.

Bálinger Béla kifejtette: Pákh Albert közeli barátságot ápolt Petőfivel, és amellett, hogy ügyvédként dolgozott, jelentős irodalomszervező tevékenységet is végzett. Írói vénával rendelkezett, több folyóirat szerkesztésében és alapításában vett részt, ő hozta létre a Vasárnapi Újságot.

„Nincs tudomásom arról, hogy magángyűjteményben őriznének még a köz előtt ismert Petőfi-dedikációt, így csak lappangó dolgok kerülhetnek elő" – hangsúlyozta Bálinger Béla, hozzátéve: közvetlenül halála után már olyan kultusz alakult ki Petőfi körül, hogy számon tartották műveit és dokumentumait. „A 19. században is jellemző volt, ha Petőfitől előkerült valami, az rögtön közgyűjteménybe került, leginkább a Petőfi Társasághoz" – mondta.

Jelenleg Petőfi Sándortól kilenc könyvdedikáció található a legnagyobb magyar közgyűjteményekben: az Arany Jánosnak ajánlott dedikációt a Magyar Tudományos Akadémián, hat dedikációt a Petőfi Irodalomban Múzeumban, míg az Országos Széchényi Könyvtárban két dedikációt őriznek. Ez a pár darab ismert dedikáció mindig a közeli barátoknak vagy ismerősöknek szól, akkoriban ugyanis nem volt szokás ismeretleneknek dedikálni, a dedikáció mint műfaj sokkal később alakult ki – tette hozzá Bálinger.

Beszélt arról is, hogy az államnak elővételei joga van a most előkerült dokumentum megvásárlására, de az is előfordulhat, hogy ez a ritkaság magángyűjteménybe kerül. Mint mondta, egy ilyen kuriózum nyilvános árverésen való felbukkanásakor az állam védési eljárást indít, innentől kezdve a dokumentum útját nyomon lehet követni, és nem kell feltétlen, hogy közgyűjteménybe kerüljön – mondta, hozzátéve: a lényeg, hogy ezentúl bármilyen kutató hozzáférhessen.

Más ritkaságokat is elárvereznek

Elmondta azt is, hogy az árverésén több más különleges tétel is szerepel. Licitálni lehet Radnóti Miklós Két karodban című versének egyetlen fennmaradt autográf kéziratára, amelynek kikiáltási ára 8 millió forint. Az 1941-ben született szerelmi versnek csak a gépiratát őrzik közgyűjteményben – emelte ki.

Mindezek mellett elárverezik Than Mór vázlatkönyvét, amelyben egyenként lerajzolta a Batthyány-kormány tagjait, valamint Görgey-t és vezérkarát. A tétel kikiáltási ára 5 millió forint. Ebből a vázlatkönyvből mindenki egyértelműen beazonosítható, ezért történeti forrásként is jól használható – hangsúlyozta.








EZT OLVASTA MÁR?

X