Közös karácsonyvárást szervez a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház


-A A+

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége a színházkedvelőkkel együtt szeretne az ünnepekre hangolódni, ezért közös karácsonyfadíszítéssel és gyerekfoglalkozással teremti meg az alkalmat a találkozásra.

A színház közleménye szerint a Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat közös karácsonyfadíszítésre várja a színházkedvelőket december 19-én, csütörtökön délután 5 órától 7 óráig a Színház emeleti előcsarnokában. Az eseményre kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel, meleg teával és meglepetésekkel várnak.

Azon résztvevők, akik maguk által hozott díszt helyeznek el a fán, sorsoláson vehetnek részt, amelyen Georges Feydeau A hülyéje című szilveszteri bemutató januári előadásaira nyerhetnek belépőt. Azon nézőket is szeretettel várják, akik a színház díszeit kívánják a fára aggatni.

A rendezvény ideje alatt a pénztár is nyitva tart, így akár a karácsonyi ajándéknak szánt szabadbérletek, vagy a januári előadásokra szóló jegyek is megvásárolhatók, hangsúlyozza a színház közleménye.

Játsszunk angyalosdit! - karácsonyi gyerekfoglalkozás a Színházban

December 24-én, kedden délután 3 és 5 óra között a Tompa Miklós Társulat színészei gyerekfoglalkozást tartanak a Nemzeti Színház Kistermében, közös énekléssel, mesével, mondókákkal, kézimunkával, játékkal készülnek a karácsonyra, valamint a gyerekekkel együtt kipróbálják, milyen lehet a napja ilyenkor az Angyalnak

Az eseményre a belépés díjtalan, viszont a helyek korlátozott száma miatt előzetes jelentkezés szükséges. Jelentkezni a pr.office.nemzetiszinhaz@gmail.com e-mail címen lehet (szükséges adatok: gyerek neve és életkora, szülő neve és telefonszáma – amelyeket a Színház kizárólag szükség esetén használ fel), illetve egy online dokumentum kitöltésével.








EZT OLVASTA MÁR?

X