A 2019-es év angol nyelvű, széles körben megtekinthető sorozatai ismét világossá tették, hogy egyrészt a mozgóképi magas alkotói értéket egyre inkább érdemes az online streamelhető tartalmak között keresni, másrészt, hogy az online streamelhető tartalmak jogot formáznak a világról alkotott képünk átértékelésére.

Ez már nem tévé, ez immár gyorsfogyasztásra alkalmas művészet, ami a művészetek befogadási mechanizmusáról rögzült évszázados reflexeinket is újraszabja, és ideje számolni vele, lehetőség szerint felismerni egyik-másik alkotás politikai, poétikai, vagy jó esetben a kettőt egyesítő filmes erényeit. Következzen egy mélyen szubjektív 2019-es évi hatos rangsor az interneten elérhető sorozatokról, melyeket főként az imént említett – politikai és poétikai – társult érték szerint első helyen említésre méltónak találok.

1. Succession (HBO, második évad)

A perverzen kőgazdag Roy család bűnös üzleti tündöklése, ám az emberi kapcsolatok terén percenként kattanó csúfos bukása shakespeare-i királydráma, melyben az utódlás kapcsán többször is utalnak az oedipuszi mondára, ám a monda itt Logan Roy cégtulajdonos vonatkozásában korporatív értelmet kap.A nyolcvan éves Logan Roy látszólag örök házasságot kötött a semmiből felépített cégbirodalmával, ezt a mesés vagyont és médiahatalmat kellene lassan átörökítenie négy gyermeke közül valamelyikre, ám ő egyiket sem tartja arra igazán érdemesnek, és hát vele értünk egyet, ugyanis Connor, Kendall, Shioban és Roman Roy kétszer tíz, darabonként egyórás epizódban éppen erről győznek meg: nem méltók az utódlásra, semmirekellő, elkényeztetett, pusztító emberi hulladék mindahány. Ugyanakkor viszont az is világossá válik, hogy Logan éppen ezt a szülői kudarcélményt érdemli gyermekei részéről, illetve hitvány porontyai is pontosan azt az alázást kapják atyjuktól, amit érdemelnek. A nem Royok, azaz a családhoz oldalról kapcsolódó vej (Tom) és unokatestvér (Greg) is éppúgy megérik a pénzüket. Állandó intrikában, árulásban, kis és nagy hazugságokban, csalásban és fondorlatban gazdag a Jesse Armstrong vezényletével alkotott szatíra szövegkönyve, melyet a tech, a PR, a részvényzsargon, a politika és a marketing szófordulataiból mazsoláznak össze az írók, és jóllehet értelme részben megfejthetetlen, vagy helyenként nincs is, mindazonáltal rabul ejtően lírai. Ebben a közegben az igazság látszata állandó, ám ugyanaz az igazság szinte sosincs őszintén kimondva, illetve roppant ritkán, és olyankor katartikusan üt, hogy rögvest utána enyészetté mossa egy újabb foghegyről beköpött szómoslék. Percre pontosan hatalmas, az egyszerű embert sírásra késztető poénok csattannak. Royék dumája állandó, be nem áll a pofájuk, fegyverként használják a szavakat, melyek egyszerre jelentenek mindent és semmit, kimondóik pedig sosem bírnak egymáson eligazodni, hovatovább mi sem rajtuk, szeretve utáljuk őket, ahogyan a dúsgazdagokat szokás, s ez a józan ésszel alig felfogható, mérhetetlen ambivalencia az utóbbi évek egyik legerősebb sorozatélvezeti motorjaként működik.

2. Chernobyl (HBO, egyetlen évad)

1986. április 26-án az ukrajnai Pripjaty városka határában leolvadt a csernobili atomerőmű négyes reaktora és robbanások sorozatát indította el, aminek következtében nagytömegű radioaktív részecske került a légtérbe, és mind az emberek százezreire, mind a természetre katasztrofális, máig érvényes pusztító hatással járt. A Craig Mazin alkotta ötrészes sorozat magát a balesetet, és főként annak közvetlen hatását dolgozza fel, de leginkább a szovjet rendszert működtető, politikai reflex szintjére emelt hazugság természetrajzát nyújtja, benne az emberi gyarlóság minden színezetével.Jóllehet az események végkimenetele széles körben ismert, a súlyos következményeket felismerő tudósok, az okozók felelősséghárítása, a mentésben résztvevők horrorba illő ténykedése, a családtagok tragédiája, ám mindezek között elvegyülve egy rothadt rendszer anatómiája részleteiben egyszerre sokkoló és egyszerre magasztos, brutálisan sötét tónusú hosszú filmet eredményezett, melyben az egyes szereplők emberi értéke remek kontraszttal és reménnyel szolgál a ma is újra aktuális embertelenség zajos pöcegödrében.

3. Years and Years (BBC és HBO, egyetlen évad)

Milyen lehetséges jövőnk látszik, ha minden ugyanígy megy előre? – teszi fel a kérdést hat egyórás epizódban Russell T Davies, a Years and Years ötletgazdája, és fokozatosan választ is próbál rá adni egy brit család képzelt, 2019-ben induló és 2034-ben lezáruló „történetén” keresztül.Ha olyan típusú illúziókkal élünk, hogy a magas politika és a környezetpusztítás nem szivároghat le a hétköznapokba, ez a sorozat minden ilyen téveszménknek hatalmas pofonokat oszt ki. Hol gyorsvágásban, az emberiséget kis- vagy nagyléptékben érintő események kavalkádja során, hol lassított idősodrásban, a családi mikrotörténet szintjén kapjuk a trumpi ámokfutás (mely nyilván nem önmagában, távol, fejlemény nélkül létezik, hanem közvetve és közvetlenül zilálja szét a geopolitikát és az elméket mindenütt), a globális melegedés, a menekültválságok, a már többszörösen beharangozott újabb pénzügyi összeomlás, a perverz ütemben fejlődő tech gyermekekre mért hatását, és a mindezek ellenszerét kínáló populista politikus felemelkedését, melyekre naivan elszigetelt jelenségekként szokásunk tekinteni, mégis itt – és ez a Y&Y nagy erénye – felismerjük egymásra ható, egymásból kifejlődő természetüket. Családdráma, mely egyszerre politikai gyorstalpaló disztópia is, amelyben a Black Mirror sorozat egyes elemei, valamint Az ember gyermeke (2006, r. Alfonso Cuarón) pár gondolata jótékonyan keverednek, és hihető, ettől pedig hatásosan iszonyatos jövőképet fest.

4. Fleabag (BBC, második évad)

A fleabag jelentése: kellemetlen alak, vadbarom. Esetünkben egy fiatal londoni nő, akit Phoebe Waller-Bridge alakít, ő a karakter és a színmű megalkotója 2013-ban, melyből utólag kétszer tizenkét részes sorozat készült, félórás epizódokkal.Fleabaget hiperaktív libidója önsorsrontó helyzetekbe keveri, állandó új hódítások után nyargal, és mindezt akkor sem képes abbahagyni, mikor legjobb barátnőjét öngyilkosságba taszítja az első évad utólag rekonstruált prológusában. Ettől gyakorlatilag összeomlik, kiskanállal szedegeti össze magát, és minduntalan kiszól a nézőhöz, ledönti a negyedik falat, nekünk fejtegeti és indokolja tetteit és kapcsolatainak tekervényes természetét, egyszóval a tévéüvegen túl keres és talál bennünk cinkost magának. Waller-Bridge fergeteges kapcsolódása a nézővel, kikacsintó mimikája és megértésért könyörgő vagy huncutul félig hunyt szemei hol a komikum végső, fokozhatatlan hatását érik el, hol az élet bonyodalmaihoz mély empátiát váltanak ki belőlünk. És akkor berobban a második évad, amelyben Fleabag egy laza római-katolikus pap iránt gyúl reménytelen szerelemre úgy, hogy az évad első része a tévétörténet talán legvicceseb félórája, a sorozatzáró epizód végpercei pedig aranyba önthető transzhumán tapasztalat a hit-remény-szeretet hármasoltárán. Ami e két pillanat között elhangzik és végbemegy, az hívőknek és ateistáknak egyaránt kötelező.

5. Unbelievable (Netflix, egyetlen évad)

A filmtörténetben hiánycikk a valóban értékelhető női krimi (a tucatmód szaporodó CSI-okat nem számítom filmnek) nőnyomozókkal, akik specifikusan nők ellen elkövetett bűntetteket igyekeznek felgöngyölíteni. A Netflix ezt az űrt tömi be az Unbelievable-lel, és hogy végképp megpiszkáljam a férfias bűnfilmeken túl mást még elviekben sem elképzelő potenciális nézők fantáziáját, olyan krimivel teszi ezt, amelynél jobb 2019-ben nem készült.Ha eltekintünk az utolsó, nyolcadik epizód szájbarágósan túltolt politikai üzenetén, az első hét, darabonként egyórás sorozatrész magasiskola mind a nemi erőszak kriminológiájának ábrázolása terén, mind a nyomozati filmes műfaj újrateremtésében, mind a karakterközpontú elbeszélési módszer alkalmazásában. A 2008 és 2011 között valóban megtörtént sorozatos nemi erőszak elkövetőjének nyomára két nyomozónő 40 napos vizsgálat során bukkant, ami azonban a történet leginkább tragikus része, hogy az első áldozatot a rend söpredék számba menő hím őrei oly mértékben alázták és hiteltelenítették el, hogy kénytelen volt bejelentését visszavonni és így megelőzhetetlenné vált négy másik áldozat életének tönkretétele. Az Unbelievable remek krimi, eszményi nőzsarukkal, visszafogott pátosszal, agytornáztató nyomozással. Maszkulin világképünk kijózanító tükre.

6. The Loudest Voice (Showtime, egyetlen évad)

Roger Ailes volt az amerikai háztartásokba 1995-tel kezdődően szinte észrevétlenül beszivárgó, és egyszer bekerülve ott katasztrófát okozó FoxNews konzervatív hírtévé-csatorna megalkotója. Ailes a valamelyest objektív hírszerkesztés helyett borzasztó egyszerű, de brutálisan züllesztő gyakorlatot vezetett be: bombasztikus álhíreket és hazug narratívát sugárzott napi 24 órán keresztül, szóval a közéletbe előbb bedobta a mérget, majd utólagos helyesbítéssel élt, ha egyáltalán szükség van ilyesmire a „véleményszabadság” hazájában. Etikailag pedig mindezt azzal tisztázta, hogy a módszerrel megszólíthatók a magas politikához nem értő, abban az érdekei képviseletét fel nem ismerő mezei nézők milliói, akik így végre magyarázatot kaphatnak mindarra, amit sérelemként napi szinten megélnek (úm: állásaik felszámolása, a bevándorló idegenek egyre növekvő tömege, a genderdilemmák, a vallások látszólagos térvesztése, stb, szóval csupa középnyugatamerikai konzervatív fogcsikorgatás). Ailes ezt jó érzékkel helyesen ismerte fel, és ezzel kezdetét vette az amerikai médiában azóta is dúló ideológiai értékháború, melynek legártalmasabb közkatonája maga Trump elnök, akinek tündöklésében Ailes meghatározó szerepet vitt míg élt, és populistán kártékony üzeneteit is javarészt tőle kapta. Ha csak erről szólna a The Loudest Voice, akkor is elég lenne politikai tartalomból, de nem, ennél sokkal több kapcsolódik a médiacsászárhoz, ugyanis emberünk az egyik legártalmasabb nemi ragadozója a MeToo jelenség nyomán egyre népesebb bűnözői csoportképnek.Ailes elsősorban a nőalkalmazottakat alázta kegyetlenül, de a többieket sem kímélte, és kapitalista, patriarchális modorában mindig a pénzhez és hatalomhoz húzott, sosem az erkölcshöz. Tom McCarthy és Alex Metcalf sorozata roppant tanulságos, Ailes szerepében pedig Russell Crowe nyújt életre szóló, kifogástalan alakítást.