Rendező a váradi Törzsasztalnál


-A A+

Forgách András író, drámaíró, rendező, grafikus lesz május 10-én, pénteken 18 órától a Várad szerkesztőségében (December 1./ Nagyvásár tér 12., I. em.) a Törzsasztal sorozat újabb vendége, akinek A fiú című darabját két héttel később, május 24-én mutatja majd be a Szigligeti Társulat, a szerző saját rendezésében.

Forgách 1952-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán végzett történelem-filozófia szakon, diplomamunkáját James Joyce és a filozófia nyelvi fordulata címmel írta. Különböző színházaknál dolgozott, mint dramaturg, 1984 óta szellemi szabadfoglalkozású. Azóta írásból, fordításból, rajzolásból él, valamint 2010-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára dramaturg szakon. Eddig több mint 30 darabot írt, ezek nagy többségét be is mutatták. Könyvei: Két dráma (Cserépfalvi, 1991), Valami Figaro-féle alak (Jelenkor, esszék, kritikák, 1993), Aki nincs (Magvető, regény, 1999), Gonosz siker (Magvető, esszék, kritikák, 2000), Bevilágítás (Budapesti Kamaraszínház, Szebeni Andrással, 2005), Zehuze (Magvető, regény, 2007).

Alkotói munkásságát többek között Szép Ernő-díjjal, Jászai Mari-díjjal, József Attila-díjjal, Déry-, Füst Milán és Balázs Béla-díjjal ismerték el. A beszélgetőtárs ezúttal is Kőrössi P. József, Forgách-kötetek a helyszínen kedvezményes áron vásárolhatóak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X