Pártokon és nemzedékeken túlmutató összefogás a Vásárhelyi Forgatagért


-A A+

Az augusztus 28-a és szeptember 1-je között sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozat programját mutatták be a szervezők a csütörtöki sajtótájékoztatón. Portik Vilmos, Soós Zoltán, Molnár Imola és Gáspár Botond ismertette a szervezőbizottságot, a programfelelősüket és mindazt az előkészületet, ami eddig történt.

Az egyik legnagyobb előrelépés, hogy megalakult a Marosvásárhelyért Egyesület. Ez az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt együttműködése révén jött létre, mint a rendezvény háttérintézménye. Alapító tagjai között találjuk Jakab István közgazdászt, Soós Zoltán történészt, Portik Vilmos közkapcsolati szakembert, Peti András jogászt, Nagy László lelkipásztort, Sántha Ágnes szociológust. Pártoló tagságot vállalt Sebestyén Aba színművész, rendező és Jakab István vállalkozó.

A Kolozsvári Magyar Napok ötletéből fakadó, Marosvásárhelyen első alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag generációkat átfogó és a lokálpatriotizmust erősítő, közösségépítő rendezvényként szeretné visszahozni a városba a vásáros hangulatot. A rendezvénysorozat első napja, augusztus 28-a azért is jelentős, mert 531 évvel ezelőtt (1482-ben) éppen ezen a napon, Mátyás király kiváltságlevelének hála, vásárjogot nyert a város. A most megrendezésre kerülő magyar kulturális napoknak is a vásár lesz a központi eseménye, ahol helyi termelőknek, kézműveseknek biztosítanak bemutatkozási lehetőséget. Ugyanott egy könyvvásár is helyet kap, amelynek szervezését Káli Krály István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke vállalta, erdélyi könyvkiadókkal, szerzőkkel, könyvekkel.

Meghívást kaptak a székelyföldi múzeumok, lesznek múzeumpedagógiai foglalkozások is, mert ezek minden alkalommal népszerűnek bizonyulnak.

 Színházi forgatagot is terveznek, a Bányavirág és Bányavakság újból megtekinthető lesz, illetve a Yorick Stúdió vállalta, hogy az operett és musical estjüket is színpadra viszik, valamint Sebestyén Aba előadásában a Bolyai című monodrámát.

Ezen kívül történelmi témájú előadásokra várják a közönséget, elsősorban helytörténei témában fog értekezni Sebestyén Mihály, Pál-Antal Sándor és Soós Zoltán.

Molnár Imola programfelelős elmondta, igyekeznek megszólítani minél több társadalmi réteget Marosvásárhelyen és részvételre ösztönözni őket. A kulturális kínálat bővítése érdekében minél több kulturális szervezettel, intézménnyel együttműködnének - a Maros Művészegyüttes már jelezte, hogy vállalja a fellépést. „Remélhetőleg a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával, a Művészeti Egyetemmel, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházzal, illetve a Marosvásárhelyi Filharmóniával is sikerül közös rendezvényeket létrehozni” – mondta Molnár Imola.

Nem maradnak el a koncertek sem, egyelőre Deák Bill Gyula és a Ghymes együttes válaszolt a meghívásra.

A marosvásárhelyiek világtalálkozójának megszervezését Kirsch Attila, a Bolyais Öregdiákok Baráti Körének elnöke vállalta. A szervezés már folyamatban van, az érdeklődők jelentkezhetnek a forgatag.ro weboldalon.








EZT OLVASTA MÁR?

X