A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A cikkek korabeli írásmódján nem változtatunk. Az alábbi pamflet a Keleti Újságban jelent meg „Privát” aláírással 99 évvel ezelőtt, 1921. február 27-én, válaszul arra a felvetésre, hogy az, hogy valaki magyarul ír, még nem elég ahhoz, hogy magyar író legyen.

MAGÁNVÉLEMÉNY
a teljesen elmagyarosodott magyar íróról

Az nem elég, hogy a magyar író, magyar földön, magyar anyától született, még kevésbé elegendő, hogy magyar nyelven ír, sőt teljesen káros és visszatetsző, ha egy magyar író magyar nyelven szép magyar verseket vagy korszakalkotó drámákat és regényeket ír. Mindez – hogy is mondjam csak tősgyökeres magyarsággal? – ilyen fiatal! A magyar írót meg kell magyarosítani, hogy tudjon magyarul azt a kutyafáját, hogy legyen benne magyar levegő, íz, szín és zamat.

E célból, mint hallom, a Kisfaludy Társaság tehetségesnek ígérkező írócsemetéket ki fog telepíteni vidékre, a tősgyökeres magyar nép közé, szakítván a hagyománnyal, mely eddig római, párisi és berlini ösztöndíjakat osztogatott szét az írók közt, a nyugati kultúra tanulmányozására. És méltón, mert az igazi kincs ott van a nép között, ott van a sárarany, amit az a Móricz Zsiga nevezetű zsidó író is felfedezett, de persze ő zsidóul írta meg, tehát magyar közönség részére teljesen élvezhetetlenül. Jelen sorok írója megkísérlendi sovány fantáziájával végigkísérni a magyar írót a magyarosodás útján, a Tömő utcától Büdszentmihályon át egészen a Kisfaludy Társaságig.

I. FEJEZET

(Az író a világra jön. Költ-költöget, de nem elég zamatosan. Jobbsorsra és ösztöndíjra ítéltetik, csomagol és utazik Büdszentmihályra)

A VIII. ker Tömő-utca 7., IV., 32. ajtószám alatt született Langenfeld Antal csecsemő. Apja ismeretlen, anyja sváb, mindenes Schwartzéknál. A kis Anti lelencbe kerül és ott mindenféle csúf pesti beszédeket megtanul. Másféléves korában csak ilyeneket tud gagyogni: link, nimolé, balhé, erre föl, tyuk, Molnár Ferenc, kurzus, ajvé, orficsek, dohány, zsuga.

Ötvenéves koráig mindenféle destruktív lapban látnak napvilágot írásai Mély Arisztid név alatt. A tehetséges fiatalember feltűnik, de kitűnik, hogy sajnos a verseit nem ősi nyolcasban, hanem nyugati formákban írja. A versek egyébként egészen érthetőknek találtatnak, van bennük alany, állítmány, jelző és határozó és türhetők a mondatszerkezetek. Csak a népnemzeti elem hiányzik belőle. Erre való a magyarosító alapítvány. Mély Arisztid hajlandó a destruktíveket mellőzni, mert sokat koplal Pesten és a vidéki kosztról fantasztikus híreket hallott. Felszereli magát egy gyökérásóval, nagyítólencsével, csizmával és népies kiszólásokkal. Neje és gyermekei sírva vesznek tőle búcsút, ők nem értik, mire kell a családfőnek a zamat. Inkább adnák ki a könyveit, hogy legyen mit aprítani a kondenzáltba.

II. FEJEZET

(Bödszentmihály, jómódú gazda háza. A gazda mind az öt fronton harcolt és olasz fogságban volt két évig.)

Mély: (belép összes rekvizitumaival.) Aunye aggyik Isten, jou napot pálinkás gazduram! Eén vaunék ögye mög a fene.

Gazda: (az asszonyhoz.) Ki az istenátka lehet ez az urféle. Te érted, hogy mit kelepel itt össze-vissza ?

Asszony: Alighanem az író ur lesz Pestről.

Gazda: Szégyelhetné magát a tekintetes ur, hogy deresedő legény létére, ilyen marhaságokat beszél. Mink magyar emberek vagyunk.

Mély: (zavarban.) Én is az szeretnék lenni, kérem, azért jöttem volna, hogy egy kicsit zamatosodjak. Önök itt mind olyan eredetiek.

Gazda: Ha csufolódni akar az ur, megteheti majd fenn a Kisfaludy Társaságban. Itt rendes emberek laknak. Rendesen élünk, csak nagy az adó. Ezt is megmondhatja Hegedűs Lórándnak.

(Mind a ketten elkezdik szidni a kormányt és ezen az alapon egészen megbarátkoznak. És barátkoznak két hónapig, mely idő alatt Mély sokat tapasztal, tiz kilót hizik és megtelik levegővel, ízzel, színnel és zamattal.)

III. FEJEZET

(A magyarosodás eredményei.)

Mély Arisztid leszáll a nyugati pályaudvaron. Kacskaringós bajusza van, gatyát, pörge kalapot és rámás csizmát visel. Aranyfogán makra pipa s az egész második osztályú kocsit teleköpködte. A hordárok lökdösik, nagynehezen kijut az épületből. Mindenki lemarházza és lebüdösparasztozza. Mélyen mély boldogság ömlik el, valóban tősgyökeres magyarnak érzi magát. Két hónap után nem is remélt ilyen sikert. A jövő hónap közepén a „Budapesti Szemlében a következő vers jelenik meg Magyar Márton aláírással, mely név jelezni kívánja, hogy költőnk ujjászületett és uj életet kezd s kicsit szégyelli is a dolgot a destruktivektől.

MAGYAR SZONET

Nömös és nömzetös Szöretőm Szögedén
Hol van, motozd mög, balik lajbizseböm.
Bal lajbizsebömbön bugyli bicska bujkál
Avval bicskázlak mög, ha én rám nem buknál.

Utcasarkok rongya immár nem köll néköm,
Büdszentmihályon van az én mindönségöm
Sarju, csalamádé, csalogány, petrence
Édös kis Zsuzsikám szerötsz-e, szöretsz-e.

Abcug Babits Mihály, abcug Osvát Ernő,
De a Pekár Gyula éljen, amíg megnő.
Éljen Kisfaludy, Bárd Miklós, Tóth Kálmán!

Ki lesz az én fiam, ha megejt az ármány.
Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.

Magyar Márton.

A lapokban pedig a következő kommüniké jelenik meg. A Kisfaludy Társaság tegnapi tagválasztó gyűlésén a Csokonai Vitéz Mihály távozásával megüresitett helyre Magyar Mártont, a korán feltűnt tehetséges fiatal költőt, Arany János egyenes utódját, egyhangúlag beválasztotta. A nagyszerű magyar tehetség a legközelebbi ülésen tartja beszámolóját „Zamatos sörcintés” címmel.

Privát.