Március végéig várják a fiatalok jelentkezését a Filmtett 2020-as erdélyi alkotótáborába


-A A+

Nyolc filmes területre jelentkezhetnek idén a Filmtett alkotótáborába március 29-ig az érdeklődők - közölte kedden a Filmtett Egyesület.

A 18. Filmtett Workshop a háromszéki Kommandón lesz július 13. és 25. között. Az alkotótábor 18 és 35 év közötti fiataloknak szól, akiknek nincs szükségük feltétlenül korábbi filmes tapasztalatra.Az érdeklődők forgatókönyvíró-rendező, animációs, rendezőasszisztens, operatőr, vágó, hangmérnök, gyártásvezető-producer és színész csoportokba jelentkezhetnek. A csoportvezetők nevét a következő napokban hozzák nyilvánosságra.

A szervezők a beküldött pályázatok alapján választják ki az alkotótábor résztvevőit, a beválogatottak nevét várhatóan április 27-én közlik.

A Filmtett az egyedüli erdélyi magyar nyelvű filmportál, amely minden évben megrendezi több erdélyi városban a Filmtettfesztet, ahol a legfrissebb magyar alkotásokat láthatja a közönség. Az egyesület szívügyének tekinti az erdélyi filmes szakma utánpótlás-nevelését. A Filmtett magyar filmeket is forgalmaz Erdélyben.

A teljes pályázati felhívás a filmtettworkshop.ro honlapon érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X