„A magyar nóta és operett szerelmesei vagyunk” – Erdélyből indul körútjára a Hungarikum Kavalkád


-A A+

Kolozsvárról indul körútjára a Hungarikum Kavalkád, amelynek „célja eljutni a nagyvilágban élő magyar közösségekhez” – közölték a szervezők csütörtök délelőtt a kolozsvári BT Arénában tartott sajtótájékoztatón. A kavalkád három hungarikumnak tekinthető elemből bontakozik ki: a magyar operett, a magyar nóta és az ezekhez közel álló 100 Tagú Cigányzenekar lép szeptember 4-én a nagyközönség elé.

Annak érdekében, hogy különböző anyagi lehetőségekkel bíró érdeklődők vehessenek részt az előadáson, a jegyek ára 75 lejtől 249 lejig terjed, 10 lejes kedvezményt engedve a nyugdíjasoknak és a diákoknak. Minden eladott jegy 5 százaléka a Mazi Egyesülethez jut, ugyanis karitatív, összefogásra sarkalló megmozdulás is a koncertsorozat – emelték ki a szervezők. A 2 és fél órásra tervezett, két felvonásos előadást VIP részleggel is ellátják: a 249 lejes jegyeket vásárlók ott fogyaszthatják el vacsorájukat és a vörösbort, amit jegyár tartalmaz.

Elmondták, több mint két éve keresik annak a módját, hogy a három hungarikumot egy csokorba foglalhassák, és mostanra öltött alakot az elképzelés: Manaszes Márton magánénekes álma volt, hogy az erdélyi magyar közösségek, valamint a nyugatra elszármazott magyarok és a külföldi zenekedvelők számára egyaránt elérhetővé váljanak „a magyar kultúra legizgalmasabb elemei”. Hozzátették, a kavalkád vándorútjainak más helyszínei egyelőre ismeretlenek, de annyi bizonyos, mindnyájan fontosnak tartották, hogy Erdélyből induljon körútjára, majd Magyarországot és más országokat is meghódíthasson a három hungarikum együttese.

Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar menedzsere úgy vélekedett, Manaszes Márton magánénekessel, Buta Árpád marosvásárhelyi előadóművésszel és Vígh Ibolyával, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesével együtt színes és erőteljes a megjelenésük, annak ellenére, hogy a száztagú ars poeticája nem föltétlenül az, hogy énekest kísérő zenekar legyen. Hozzáfűzte, a világon egyedi kezdeményezés, hogy a három hungarikum felkerekedik Erdélyből, hogy aztán több országban hirdethesse, hogy „a magyar nemzet él és értéket képvisel a kultúrában”.

Buta Árpád marosvásárhelyi előadóművész kiemelte, igyekeznek újra profi szinte emelni a manapság oly gyakran megvetett műfajokat, és remélik, hogy ezeket újból felvirágoztathatják, ezért arra hívják a nagyközönséget, hogy a szeptemberi előadáson együtt énekeljék az előadókkal a „legszebb magyar nótákat és operetteket”.

A Hungarikum Kavalkád létrejötte szorosan összefügg egy kolozsvári élettörténettel és az ennek okán létrehozott Mazi Egyesülettel. A mazi görög szó, magyarul azt jelenti, együtt – tájékoztattak a szervezők, akik ennek a fogalomnak kiemelkedő szerepet tulajdonítanak eseménysorozatukban. Az egyesület ugyanis 2018-ban azért jött létre, hogy a leukémiával küszködő Fekete-Ingber Gizellát segítse. A rák elleni küzdelmébe szeptembertől a kavalkád is bekapcsolódik, hiszen az eladott jegyek 5 százalékát az egyesületnek adományozza.

Az egyesület elnöke, Ingber Enikő kiemelte, „a kavalkád elsősorban anyagi támogatást jelent, mert sajnos minden életnek ára van”, de hosszú távon igyekszik nemcsak Gizellával foglalkozni, hanem megpróbálja az egyesület munkásságát kiterjeszteni minden hasonló betegségben szenvedő megsegítésére is. Az, hogy ügyüket felkarolta a kavalkád, hatalmas előrelépés: most már közösen próbálják azt, hogy „együtt bármire képesek vagyunk”, és „mi, a kicsik, ha összefogunk, bármit megtehetünk” – tette hozzá.

Jegyeket már csütörtöktől lehet kapni az aréna jegypénztárában, a www.bilete.ro/hungarikum-kavalkad oldalon, a bilete.ro jegyértékesítési helyein (országszerte a postahálózatok vagy a Vodafone, Germanos, Relay és Inmedio üzletekben).








EZT OLVASTA MÁR?

X