Hungarikum lett Torockó épített öröksége


-A A+

Hungarikummá nyilvánították Torockó épített örökségét, miután márciustól más erdélyi értékekkel együtt kiemelkedő nemzeti értékként tartották nyilván. Ezentúl hivatalosan is közös értéke a magyarságnak, amely népszerűsítését Magyarország Kormánya is vállalja – hangsúlyozta kedden, a Hungarikum Bizottság kecskeméti ülését követően Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.

„Mára már azt látni és érezni, hogy a szórványban, a Fehér megyei Torockón megfordult a trend, amely 20 évvel ezelőtt még súlyosan fenyegette a települést. A fiatalok családot alapítanak itt, munkahelyek vannak. Új utak, csodálatos felújított épületek várják az ide látogatókat, Torockó ma nemcsak hogy él, de virágzik is, és minden bizonnyal Erdély egyik legszebb települése” – fogalmazott a Torockó épített örökségét hungarikummá felterjesztő kulturális szakember.Emlékeztetett: Torockó 1999 óta Europa Nostra-díjas település, és a Kelemen Hunor által vezetett Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, a helyi önkormányzat és a Transylvania Trust Alapítvány közös erőfeszítéseinek eredményeként 2012 óta szerepel az UNESCO világörökségi jegyzék várományosi listáján.

„A mai díj újabb óriási lépés, amely számos lehetőség előtt nyitja meg az utat. Torockó még több látogatót vonz majd, amelynek köszönhetően újabb munkahelyek jönnek létre, a többi hungarikummal együtt szerte a világban bemutatják értékeit" – tette hozzá Hegedüs Csilla.

Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság törekvései között szerepel a magyar közösség identitástudatának erősítése az épített, tárgyi és szellemi örökség megfelelő hasznosítása által, de a turisták térségbe való bevonzása is. „Azt tapasztaljuk, munkánknak van értelme és van eredménye. Érdemes értékeinkre vigyáznunk, érdemes műemlékeinket felújítanunk, hiszen 2017-ben kiemelkedő nemzeti értékké vált Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, a nagybányai művésztelep és festőiskola, Torockó épített öröksége pedig mától Hungarikum is. Törekvéseinkkel azt akarjuk üzenni a fiatalabb generációnak, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon jövőt tervezni” – összegzett Hegedüs Csilla.

Az MTI tudósítása szerint a bizottság hungarikummá nyilvánította a magyar huszárt és a magyar tanyát is, továbbá bekerült a Magyar értéktárba az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet, a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert a hortobágyi karikás ostort, a magyar vízilabdázást, a klasszikus magyar szablyavívást és a mintegy 250 éves múltra visszatekintő Hollóházi porcelánt.







EZT OLVASTA MÁR?

X