Bekerült a magyar értéktárba az aradi Szabadság-szobor


-A A+

Amint arról beszámoltunk, Zala György monumentális alkotása, az aradi Szabadság-szobor több más erdélyi kulturális létesítménnyel és szellemi örökséggel együtt a múlt héten bekerült a Magyar Értéktárba, és kiemelkedő nemzeti értékként tartják számon.

Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett honvédtiszteknek emléket állító kivételes műalkotás nemcsak az aradi magyarok féltett kincse, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság számára a szabadságért, az emberi jogokért, az önrendelkezésért vívott küzdelem jelképe. A Magyar Értéktárba való beválogatásával pedig nem csupán a hungarikummá válás folyamata indult el, hanem a világ magyarságának a figyelme ismét a Szabadság-szoborra, Aradra, az aradi magyarokra összpontosulhat – vélte Király András tanügyi államtitkár, az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke.„Ilyenkor, amikor a Szabadság-szobor újra a figyelem központjába kerül, úgy érzem, érdemes volt küzdelmes munkával 1999-ben kiszabadítani az aradi vár fogságából, és 2004-ben újra felállítani köztéren” – mondta Király András. A szoborcsoportot 2014-ben, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kulturális miniszteri mandátuma idején sikerült felvétetni a műemlékek listájára, amit akkor úgy értékeltek, hogy az alkotás és környezete, a Román–magyar megbékélés parkja egyfajta védelmet kapott.

A magyar Hungarikum Bizottság minapi döntését „minőségi változásként” értékelte az egyesület elnöke, mert ezáltal „az összmagyarság figyelme jobban fókuszál” a Szabadság-szoborra. Az újraállítás óta eltelt közel 13 év alatt érték fizikai és verbális támadások az emlékművet: előbb – gyaníthatóan színesfémtolvajok – néhány bronz elemét lopták el, amiket pótolni lehetett, majd később a román trikolór színeivel mázolták be valakik a talapzatot. A román szélsőségesek részéről voltak olyan kijelentések, amelyek szerint „el kell árverezni” vagy „Magyarországra költöztetni” a szobrot. Ezek a negatív megnyilvánulások mára megritkultak.

„Jó döntés volt, hogy amikor 1999. október elsején, több mint hetven év enyészet után kihoztuk a várból, a minorita templom udvarán kiállítottuk az allegorikus alakokat. Sokan jöttek – még románok is – megnézni, körbejárták, tehát testközelbe került az aradiakhoz, és az ellenzői is meggyőződhettek arról eszmei és művészi értékéről, és hogy a szimbolikája senki ellen nem szól” – fogalmazott az államtitkár.

Király András szerint a várból való kihozatal után egyértelmű volt, hogy a következő lépés az újraállítás kell legyen, vállalva annak a kockázatát, hogy szélsőségesek – vagy éppen a világ minden táján rongáló színesfémtolvajok – megpróbálnak kárt tenni a Szabadság-szoborban. Ehhez képest, az eltelt idő alatt – vélte – viszonylag kevés támadás érte a műalkotást, és az, hogy a román többségű lakosság nagy része is kezdi, ha nem is magáénak érezni, de elfogadni Arad legszebb köztéri szobrát, „a normalitás irányába mutat”.

Az aradi 13 honvédtiszt emlékművének elkészítésével eredetileg Huszár Adolfot bízták meg, de a művész váratlan halálával az akkor fiatal lendvai szobrászt, Zala Györgyöt kérte fel a városi szoborbizottság az szoborcsoport befejezésére. 1890. október 6-án avatták fel az aradi Szabadság (ma Avram Iancu) téren, de a román közigazgatás bevezetése után 1921-ben körbedeszkázták, és 1925-ben lebontották. 1999-ig volt az aradi vár foglya, majd ötévi restaurálás után sikerült 2004-ben – nem eredeti helyén – a Tűzoltók terén (volt Attila tér) újraállítani.
​Érdekesség: Kocsis Rudolf aradi szobrászművész, aki a talapzatot restaurálta, azt mondta egy előadásában, hogy Zala György Münchenben végezte tanulmányait, és a Szabadság-szobor főalakját, a karakteres Hungáriát a tipikus bajor parasztasszonyokról mintázta meg.







EZT OLVASTA MÁR?

X