Ebben a sorrendben nyitnák újra a kulturális intézményeket a szükségállapot után


-A A+

A szükségállapot megszűnte után első szakaszban a múzeumok, a könyvesboltok, a művészeti galériák, a könyvtárak újranyitását, valamint a filmgyártási tevékenység újbóli elindítását fogja indítványozni a kulturális minisztérium - nyilatkozta szerdán Bogdan Gheorghiu tárcavezető.

A színházak az utolsók között nyitnak majd meg, ha egyáltalán megnyitnak még idén. Mi javaslatot teszünk majd a kormánynak, hogy első körben kíséreljük meg újranyitni a múzeumokat, a könyvesboltokat, a galériákat és a könyvtárakat” - fogalmazott az Agerpresnek nyilatkozó miniszter.Hozzátette, az említett kulturális intézményeknek be kell tartaniuk majd néhány szabályt, például csak napi befogadóképességük 50 százalékát engedhetik belépni, biztosítaniuk kell a körülményeket a látogatók számára a biztonsági távolság betartására, ugyanakkor fertőtlenítő alagutak felállítását vagy más, ezt a célt szolgáló berendezések felszerelését is elrendelhetik.

A miniszter szerint a kisebb múzeumok, emlékházak, ahol a szűk tér nem teszi lehetővé a látogatók és az alkalmazottak biztonságát szolgáló intézkedések gyakorlatba ültetését, továbbra is zárva tartanának. „Uniós szakvélemény szerint személyenként 20 négyzetméterre lenne szükség ahhoz, hogy ki lehessen alakítani az úgynevezett biztonságos zónát” - magyarázta a tárcavezető.

Bogdan Gheorghiu hozzátette, a minisztérium mérlegeli, hogy javaslatot tesz a filmgyártási tevékenység folytatásának engedélyezésére is, azzal a feltétellel, hogy színészekkel, rendezővel, műszaki személyezettel együtt legfeljebb 50-en vegyenek részt a forgatáson.

A minisztérium javaslatait előbb jóvá kell hagynia az egészségügyi miniszternek és a kormányfőnek, majd a kormány hozza meg a végső döntést ezekkel kapcsolatban - nyomatékosította Gheorghiu.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X