Leleplezték ifj. Rimanóczy Kálmán építész szobrát Nagyváradon


-A A+

Születésének 150. évfordulóján, pénteken leleplezték ifj. Rimanóczy Kálmán szobrát a nagyváradi Barátok temploma mellett, amelynek tervezője volt, és amelynek kriptájában lelte el végső nyugalmát a neves műépítész.

Ifj. Rimanóczy Kálmán életének 42 éve alatt több, Nagyvárad mai arculatát meghatározó épületnek volt a tervezője, a városháza építésének pedig kivitelezője is. Nevéhez fűződik többek között a váradi görög katolikus püspöki palota, a Bémer (ma Ferdinand) téri Nagyváradi Központi Takarékpénztár, az ügyvédi kamara, az ortodox püspökség jelenlegi székháza, a Moskovits-palota építése is.

A műépítész mintegy három méter magas bronzszobrát Alexandru Păsat kolozsvári szobrászművész készítette el (a nagyváradi önkormányzat felhívására három pályamunka érkezett 2019 végén), a tervezés és a kivitelezés 400 ezer lejbe került – tájékozatott a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal sajtószolgálata.

A szoboravatás ünnepi ceremónia nélkül zajlott – közölte az MTI-vel Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke. Az Ilie Bolojan nagyváradi polgármester tanácsadójaként dolgozó politikus elmondta: már hónapokkal ezelőtt május elsejére, ifj. Rimanóczy Kálmán születésének a 150. évfordulójára tervezték a szoboravatást, de a járványügyi korlátozások miatt le kellett mondaniuk az ünnepségről. Így pénteken Ilie Bolojan polgármesterrel ketten távolították el a leplet a szoborról és meg is koszorúzták a műalkotást.








EZT OLVASTA MÁR?

X