A kulturális szektort támogató intézkedéseket jelentett be a francia elnök


-A A+

Emmanuel Macron francia államfő szerdán bejelentette a koronavírus-járvány által súlyosan sújtott kulturális szektort támogató első állami intézkedéseket.

A művészeti élet tucatnyi tagjával, filmrendezőkkel, írókkal, zenészekkel, képzőművészekkel a televíziókban és az interneten élőben közvetített videókonferencián a francia elnök jelezte, hogy az általános karantén május 11-én kezdődő fokozatos feloldásával "sok minden újraindulhat", de "jó érzékkel és innovációval" a kulturális szektornak is alkalmazkodnia kell a járvány által diktált helyzethez.

"Meg tudjuk nyitni a könyvesboltokat, a kisebb múzeumokat anélkül, hogy túl nagy keveredés történne (az emberek között), a lemezboltokat, a könyvtárakat és a művészeti galériákat is, és a színházakban is megkezdődhetnek a próbák" - mondta Macron, jelezve azt, hogy május végén, június elején születhet arról döntés, hogy közönséget mikor fogadhatnak a játszóhelyek.

Május 11-én Franciaországban a vendéglátóhelyeken kívül minden kereskedelmi egység megnyithat, de a színházak, a mozik, a koncerttermek és a nagyobb múzeumok egyelőre zárva maradnak, a nyári kulturális fesztiválok pedig elmaradnak.

Az 1,3 millió embert foglalkoztató kulturális szektor jelentős elvárásaira és megnyugtatására Emmanuel Macron megígérte, hogy meghosszabbítják a szabadúszó művészek állami juttatásait 2021 augusztusáig, függetlenül attól, hogy munkához jutnak-e vagy sem. A Franciaországban több mint 100 ezer alkalmilag foglalkoztatott művészeti dolgozó és kisegítő személyzet Európában egyedülálló munkanélküli-támogatási rendszerrel rendelkezik. Ennek lényege, hogy a rendszerhez tartozóknak az év tíz hónapjában legalább három hónapot kell dolgozniuk ahhoz, hogy a munkanélküliség idejére jogosultak legyenek állami támogatásra, miközben az átlag munkavállaló ezzel szemben egy ledolgozott nap után csak egy napi segélyre jogosult, ha munkanélküli lesz.

Az államfő azt is bejelentette, hogy "egy nagy állami megrendelési programot indít" 30 évnél fiatalabb pályakezdő tehetségek támogatására, és kezdeményezi egy kártérítési alap létrehozását a lemondott forgatások miatti kártérítések rendezésére, mivel a járvány miatti leállásokra nincsen biztosítva a filmgyártás.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X