Pont Ricky Gervais magyarázzon nekünk a lélek mélységeiről és az élet szépségeiről két beszólás között? Igen!

Gervaist legtöbben arról ismerik, hogy hollywoodi díjátadók színpadáról sérteget mindenkit, vagy inkább arról, hogy egy egészen új színt emelt be a sorozatok által generált érzések fősodrába: a szekunder szégyent. Az Office-szal, a Futottak méggel (Extras) és a Derekkel főleg a sitcom és a mockumentary műfajában járatta csúcsra azt a fajta kínos humort, amire aztán az amerikaiak is ráharaptak, és a saját Office-sorozatukkal honosították meg odahaza. Ennek fényében érthető, hogy felszalad az ember szemöldöke, ha ez a végtelenül cinikus és szabadszájú ember akar egy olyan érzékeny témáról beszélni, mint a gyász vagy a depresszió, ám itt az ideje mindenkinek belátni, hogy Gervais nem csak a parasztkodásban feketeöves bajnok, hanem egy érzékeny és tehetséges alkotó, aki az élet lesötétebb oldaláról is ugyanolyan találóan tud beszélni, mint egy fiktív papírgyár tenyérbemászó főnökéről. Így lett az After Life, ha nem is a legviccesebb, de eddigi legösszetettebb és legérettebb alkotása. Olvasd tovább a Filmtetten!