A Római Birodalom hajója kerülhetett elő a Duna partján
Római építési technikával készült hajó maradványaira bukkantak egy szerbiai szénbányában, Kostolac város közelében. Bár a régészek 450 hektáron dolgoznak az egykori római Viminacium település feltárásán, arra nem számítottak, hogy a Duna partján ilyen értékes lelet kerül elő, írja a 24.hu.
Viminacium kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalom stratégiai jelentőségű városa volt, katonák állomásoztak itt. Az V. században hunok rombolták le, majd Justinianus császár építette újjá, de a szlávok érkezésének idejére már elpusztult.
Az egykori Duna-meder helyén működő felszíni szénbánya munkagépei meglepetésszerűen három hajót hoztak a felszínre, egyik egy tizenöt méteres, lapos fenekű római hajó, két kisebb pedig szláv jármű lehetett. A hajótestek az őket borító hét méternyi agyag és iszap alatt jól megőrződtek, a római hajót azonban véletlenül megsértette egy munkagép. A régészek szerint szerencsére majdnem teljes egészében rekonstruálható a hajótest az összegyűjtött töredékekből.
Az első szakvélemények szerint a római hajó harminc-harmincöt embert szállíthatott, és a javításokból ítélve hosszú ideig használhatták. A leletek pontos kora, funkciója még feltárásra vár.
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni