Túl/Élő Adás – Killár Kovács Katalin könyvét mutatták be


-A A+

Killár Kovács Katalin marosvásárhelyi színésznő, színészpedagógus, nyugalmazott egyetemi tanár, volt rádió-munkatárs Túl/Élő Adás című publicisztikai kötetét mutatták be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Élőkönyv-színpadán.

A kötetet Tomcsányi Mária, volt televízió-szerkesztő, a Román Televízió Magyar Adásának egykori munkatársa méltatta, felidézve ismeretségük és barátságuk indulását Kolozsváron, amikor ő a második egyetemi tanulmányait kezdte el, Kovács Katalin pedig 17 évesen már olvasottabb, műveltebb volt, írásai jelentek meg. „Annak ellenére, hogy nagyon jól ismerem Katit, a korábbi köteteit is, tudtam, hogy rádiózik, hogy újságírással foglalkozik, ez a könyv mégis meglepett” – vallotta be Tomcsányi, aki egykori mentorát, Bodor Pált idézve azt mondta, „egy jó publicisztika egyetlen kanyarintásból jön össze”.

A kötetben megjelent szövegek egykor, a rendszerváltást követően hangzottak el a Marosvásárhelyi Rádióban. Ma már nem létezik ez a műfaj sem a rádióban, sem a televízióban, az elektromos média szerkesztői érdeklődési köréből valahogy kikerült, csak a nyomtatott sajtó számára érdekes.

A könyvbemutatón elhangzott, hogy Killár Kovács Katalin, a színpadi tapasztalatának köszönhetően úgy írta ezeket a publicisztikai írásokat, hogy azok mondhatók is.

A kötet második felében azok a levelek olvashatók, amelyeket a szerző unokájához, Dávidhoz, ahogy ő fogalmaz: Csillagfény Dávidhoz írt. Megható fejezet a 29 levél, amelyet rendszeresen olvasott fel a rádióban. Eredetileg harmincat tervezett, de mielőtt a 30-ik levelet megírta és felolvasta volna, a rádió vezetősége nem kívánta tovább foglalkoztatni Killár Kovács Katalint, búcsú nélkül vált meg tőle. Ennek a traumáját ma, tíz évvel az eset után is magában hordozza, annyira, hogy egy önkéntesen vállalt száműzetésbe vonult, ami ma is tart – mondta Tomcsányi Mária.

A kötetből Kilyén Ilka és Kilyén László, illetve ifjabb Kovács Levente olvasott fel egy-egy írást. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X