A Trianon 100 antológia fontos lépése lehet a nemzeti emlékezet tárházában történő rendteremtésnek, leltározásnak.  A szerkesztő célja, hogy „ideológiai, cenzurális és személyi megfontolásokat félretéve a teljes magyar gondolkodási spektrumot bemutatni Trianonnal kapcsolatban, úgy, ahogy az volt.” Novák Csaba Zoltán történész recenziója.

„...Önkéntes gladiátorok:
egyik a másra acsarog
és támad újra, újra, újra,
s az öregisten hüvelykujja
lefele bök- rajt, hejjehuja
Nyomunk a szél porral befújja.
Hát ezek vagyunk, mi magyarok.”

Szilágyi Domokos 1974-ben leírt sorai jó példái annak a békétlenségnek, vívódásnak a bemutatására, amellyel a magyar értelmiség mélyebben érző, gondolkodó tagjai a 20. században keresték a válaszokat a magyar sors- és létkérdésekre, a magyarság szellemi, lelki állapotának felvázolására. Nemzeti sorskérdések, dilemmák, melyek középpontjában kimondva, kimondhatatlanul ott lapul Trianon kérdése. 2020. június 4. a trianoni békediktátum aláírásának 100 éves évfordulója. 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot. Magyarország elveszítette területének és lakosságának  kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. A magyar lakosság kb. egyharmada kisebbségi sorba került. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. Továbbá a béke morális, gazdasági, társadalmi, katonai szempontból is gúzsba kötötte az országot, hosszú évtizedekre, egy évszázadra meghatározva, „megpecsételve?” annak, és a teljes magyar nemzetnek a sorsát.

E nemzeti tragédia ok-okozati összefüggéseire azóta is keressük a lehetséges válaszokat, a történéseket azonban nem lehet visszavezetni egyetlen meghatározó okra, nincs egységes magyarázat, közös képlet, amely megoldaná, megmagyarázná Trianont. Ebben a kérdésben 1920. óta a magyarság több stáción is végigment, nem roppant össze, de az igazi helyét máig sem találta meg. A történelmi Magyarország szétesésének tényét a magyarság  nagyfokú kétségbeeséssel fogadta, majd tiltakozott, az évek múltával mérsékelt reménykedéssel, revíziós álmokkal viszonyult a helyzethez, a második világháború éveiben a visszacsatolások eufóriája jellemezte a nemzetet, ezt követték az újabb nemzeti katasztrófa, a kényszerű hallgatás évtizedei, és végül, a rendszerváltás után a lassú feloldódás lehetősége, amikor is lehetőség nyílt arra, hogy higgadtabban beszéljünk erről a roppant kényes témáról.

E kötet szerkesztőjéhez hasonlóan azt gondoljuk, hogy a magyarságnak ki kell lépni Trianon árnyékából, a 21. század nagy problémáival kell foglalkoznia. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy a nemzeti emlékezet tárházában Trianon a megfelelő helyre kerüljön úgy, hogy ne maradjunk e nemzeti tragédia foglyai. Lényeges lenne továbbá, hogy a jelenlegi geopolitikai kontextusban a szétszakadt nemzetrészek számára egy koherens, élhető jövőképet teremtsünk. A kérdéssel való nyílt és őszinte szembenézésben - a magyar történésztársadalom, amely az elmúlt néhány évtizedben alaposan feltárta a Trianonhoz vezető folyamatokat, a következményeket - élen jár. A teljesség igénye nélkül sorolva, Ablonczy Balázs, Zeidler Miklós, Romsics Ignác, Ormos Mária, Szarka László, Pritz Pál, Diószegi István stb. munkáikban kifogástalan szakmai, módszertani perspektívából, mondhatni „sine era et studio” mutatják be a Trianon-jelenséget. Amint ez, a Gyurgyák János által szerkesztett antológiából is kiderül, a magyar irodalomi életet sem lehet azzal vádolni, hogy nem szentelt elég teret e nemzeti tragédiának. Költők, írók generációit foglalkoztatta Trianon, vagy annak tágabb értelemben vett kihatásai a nemzet életére.

A Trianon 100 antológia fontos lépése lehet a nemzeti emlékezet tárházában történő rendteremtésnek, leltározásnak.  A szerkesztő célja, hogy „ideológiai, cenzurális és személyi megfontolásokat félretéve a teljes magyar gondolkodási spektrumot bemutatni Trianonnal kapcsolatban, úgy, ahogy az volt.” A három kötetes, nagyszabású, 1500 oldalas antológia kronologikus sorrendben és nagyobb ciklusokra osztva mutatja be a trianoni békediktátumra, annak utóéletére vonatkozó irodalmi, történelmi, politikai és publicisztikai megnyilvánulásokat.  Az első kötet a Kosztolányi Dezső által szerkesztett Vérző Magyarország. Ez a kötet tartalmazza a kiadvány 1920-as első, illetve 1928-as második kiadásának valamennyi szövegét. A kötet végén Gyurgyák János utószavát olvashatjuk a mű keletkezéstörténetéről. A második és harmadik kötet a Gyurgyák János által szerkesztett Emlékező Magyarország, amely több nagy fejezetre tagolódik: Tovább vérző Magyarország, Emlékező Magyarország, Okokat és igazságot kereső Magyarország, Megoldást kereső Magyarország, Reménykedő és újra reményét vesztő Magyarország, Felejtő Magyarország. 

Az antológia vegyesen tartalmaz verseket, novellákat, regényrészleteket, értekező prózát és történelmi esszéket a korabeli meghatározó politikai, művelődési és eszmei irányzatok fontosabb képviselőitől. A válogatás egyik nagy érdeme a szerkesztő azon merész vállalkozása, hogy felülemelkedve a magyar társadalomra hosszú ideje jellemző „szekértáboros” hozzáálláson, egymástól nagyon távol-, sokszor szemben álló ideológiák képviselőit is felsorakoztatja pl. a kommunista Andics Erzsébettől a fajvédő Bajcsy-Zsilinszky Endréig. Ugyancsak fontosnak tartjuk kiemelni a szerkesztő által írt, az antológiát záró Trianon-dilemmáink című tanulmányt, amelyben a szerző azt teszi, ami nekünk, olvasóknak is ajánlott, ha fellapozzuk a válogatást, számba veszi Trianon-dilemmáinkat (miért történhetett meg; miért nem lett volna szabad megtörténnie; lehet vagy nem lehet, ha lehet, hogyan; mit tegyünk?), pontosabban nem csak számba veszi, hanem a lehetséges cselekvési lehetőségekről is véleményt mond.

Nem tekinthetünk el attól a hiányérzettől, ami az antológia tartalomjegyzékét lapozva merülhet fel az olvasóban, és amiről a szerkesztő is említést tesz. Hiányoznak a reflexiók a kortárs magyar értelmiség, véleményformálók egy jelentős részétől és egy, a történeti munkákat összegző kötet. A szerkesztő szerint mindez azért történt, mert felmerültek olyan kikötések a szerzők részéről, hogy ki kivel nem szeretett volna egy kötetben szerepelni. Ebben a rövid könyvismertetőben nem szándékunk erkölcsi ítéletet mondani, de azt gondoljuk, hogy ezzel elérkeztünk ahhoz a jelenséghez, amely nem Trianon terméke, sokkal korábbi, az egymástól különböző ideológiai táborokban elhelyezkedők mintha külön-külön nemzetet képeznének. Trianon is bekerült azon nagy történelmi traumáink közé, amelyről (még?) nem tudunk ideológiamentesen, nem szekértáboros megközelítésben beszélni. Mintha a határ nem az elszakított nemzetrészek és az anyaország között húzódna, hanem a szekértáborok között.

Mi a célja végül is egy antológiának? Összegyűjteni, kiválogatni, megszűrni egy adott témára vonatkozó alkotásokat, műveket, lehetővé tenni az olvasó, az érdeklődő számára, hogy (lehetőleg) a maga egészében láthassa az adott kérdést, problémát, témát. Gyurgyák János a lehetőségek közepette megtette a kötelességét, a fent említett hiányok nem az ő szellemi vállalkozását minősítik, sokkal inkább azt jelzik, hogy száz év távlatából is távol állunk attól, hogy a Trianont a nemzeti emlékezet jól rendezett polcán helyezzük el.

Ajánlom ezt az antológiát mindazoknak, akiket érdekel e rendkívül érzékeny téma az, hogy az elmúlt száz évben a magyar értelmiség generációi mit gondoltak, éreztek e sorskérdéssel kapcsolatban.

(A szerző az RMDSZ Maros megyei szenátora)