Európai uniós forrásokból újul meg az árokaljai Bethlen-kastély


-A A+

Megújul Erdély egyetlen mór-bizánci stílusú kastélya, a Beszterce-Naszód megyei Árokalján található Bethlen-kastély, jelentette be a műemlék épületet használó Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

A Regionális Operatív Program keretében, mintegy 2,5 millió eurós (12 millió lejes) költségvetésből korszerűsített épületegyüttest a BBTE Környezettudományi és Környezetmérnöki Karán, illetve Biológia és Geológia Karán tanuló diákok használhatják majd, több mint 600 hallgató évente. Mivel több mint 840 négyzetméterrel növelik az elméleti és gyakorlati oktatási tevékenységre alkalmas tereket, egyidejűleg 313-an tanulhatnak majd a központban.A kastélyt 1850 körül építhette Bethlen Balázs gróf, szintén a 19. században alakították ki az arborétumot, ahol több mint 150 féle fa és cserje él.

Az 1949-ben államosított ingatlanban működött bolt, mezőgazdasági gépraktár és úttörőtábor is. 1963-ban vette át a BBTE, ekkor nyílt meg itt a Biológiai és Geológiai Kutatóközpont, ahol többnyire a hallgatók nyári gyakorlata zajlott. 1998-ban, szintén az egyetem keretében, itt hozták létre a Regionális Frankofón Intézetet.

A felújítási munkálatok várhatóan ősszel kezdődnek el, és három évig tartanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X