Megújult a váradi görögkatolikus püspöki palota belső udvara


-A A+

Elkészült a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota belső udvarának felújítása. Az ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján, 1903 és 1905 között épített palota két évvel ezelőtt, 2018 augusztusában gyulladt ki.

Mint arról beszámoltunk, a nagyváradi görög katolikus püspöki palota felújítására a nagyváradi önkormányzat és a görögkatolikus püspökség 20 évre szóló együttműködési megállapodást kötött, az épületben kulturális központ lesz konferenciatermekkel, múzeumi és könyvtári résszel. Az épület tetőszerkezetét 2019-ben állították helyre, akkor pótolták a tűzben megsemmisült tornyot is.Elkészültek a püspöki palota belső udvarának felújításával is, erről Ilie Bolojan nagyváradi polgármester Facebook-oldalán számolt be. A Szent László (ma Unirii) térre néző külső homlokzaton dolgoznak még, a Pável (ma Episcop Mihai Pavel) utcára néző homlokzat 80 százaléka is elkészült. Június végén érkeznek az ablakok, ezeket júliusban szerelik a helyükre, augusztus 25-ére, a tűz kitörésének második évfordulójára végeznek a felújítással, a díszkivilágítás is a helyére kerül.

A műemléképület belső felújítását 2021-ben kezdik el, a tervek szerint két év alatt készülnek el vele. A költségeket európai uniós forrásokból fedeznék, olvasható az elöljáró Facebook-oldalán.








EZT OLVASTA MÁR?

X