Az utóbbi években kinyílt a Kolozsvári Művészeti Múzeum az erdélyi magyar társintézmények előtt, hangzott el a szerda délután az intézménynek otthont adó Bánffy-palota udvarán. A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával három székelyföldi projekt mutatkozik be a földszinti és emeleti kiállítótermekben.

Szeptember 6-ig látogatható egy válogatás a Maros Megyei Múzeum Erdély festészete a két világháború között című őszi kiállításából, a nyolc éve indult Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) egyre gyarapodó gyűjteményéből, valamint Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus moldvai és székelyföldi katolikusokról több évtizeden át készült egyéni hangvételű dokumentumfotóiból.

Az első két kiállítást az emeleti kiállítótermekben, egymás folytatásában rendezték be, ugyanis mindkettő az erdélyi festészet történetének bemutatásához járul hozzá.

A Maros Megyei Múzeum Erdély festészete a két világháború között című, októberben megnyitott kiállítása egyrészt az erdélyi származású, Németországban élő magángyűjtő, ifj. Böhm József gyűjteményére alapozott, másrészt arra, hogy számos erdélyi múzeum őriz műveket két világháború közötti erdélyi festőktől. Ezek a nagybányai művésztelep termékeny hatásáról tanúskodnak, emelte ki Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Ritka együttműködést sikerült megvalósítani az intézmények között: a Maros Megyei Múzeum mellett a Nagybányai Képzőművészeti Múzeum, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a Brassói Szépművészeti Múzeum is kölcsönzött hozzá alkotásokat. A válogatásról katalógus is készül, ezt szeptember végén mutatják majd be.A Marosvásárhelyen kiállított 150 képből egy kisebb válogatást mutatnak be Kolozsváron, kiegészítve a marosvásárhelyi és a kolozsvári gyűjtemény újabb darabjaival. A 60 képből álló kiállításon többek között Szolnay Sándor, Tasso Marchini, Fülöp Antal Andor, Aurel Popp vagy Mattis Teutsch János munkái szerepelnek. Ők a transzilván stílus képviselői, tudtuk meg a kurátori bevezetőből, amelyet Boros Judit, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze írt, és távollétében kurátortársa, Oniga Erika művészettörténész olvasott fel. Mint kiemelték, a válogatásnak van egy jelentős kolozsvári előzménye is: 1921-ben ebben a városban rendezték meg az első összerdélyi bemutatót, amelyen 80 erdélyi művész –magyarok, románok, szászok, zsidók – 200 alkotása szerepelt, „hitet téve a közös jövő mellett”.Szintén huszadik századi, de jóval tágabb időintervallumból származó műveket mutat be az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) Referencia című kiállítása. Amint Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, a 2012-ben alakult EMŰK célja, hogy felkutassa, begyűjtse és bemutassa az erdélyi közönség számára azokat az értékeket, amelyek a történelem viharai miatt nem tudtak megmutatkozni a múzeumokban. Olyan művészek munkáit mutatnák be, akik különböző okok miatt „nem fontosak sem Bukarestben, sem Budapesten”. Ez a fórum a Székely Nemzeti Múzeum keretei között indult, jelenleg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fennhatósága alá tartozik, és hamarosan saját székhelye is lesz a városban. Eleinte adományokból gyarapodott a gyűjteménye, de mintegy három éve a magyarországi állami forrásokból gazdálkodó Sapientia Alapítványon keresztül több száz munkát vásárolt. A közel 600 darabos kollekcióból 55 munkát mutatnak be Kolozsváron.A harmadik tárlat reprezentatív válogatás Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus eddigi munkásságából. A Megkerült paradicsom a moldvai csángók, valamint a székelyföldi magyarok, romák mindennapi életébe nyújt betekintést, „művészi olvasatát, sajátos értelmezését nyújtja annak a sajátos élet- és érzelemvilágnak, vizuális kultúrának, ami a csángók, székelyek és romák szinte napjainkig megőriztek” – fogalmazott a megnyitón Pozsony Ferenc néprajzkutató, hozzátéve, hogy a paradicsom bibliai pozitív értelmével érdekes kontrasztot képez a többnyire idős, társadalom peremén élő emberek bemutatott világa.

Ádám Gyula (a csíksomlyói búcsúra igyekvő csángókról 2010-es években készült felvételeiből itt közöltünk válogatást) a rendszerváltás előtt évekig bányászként dolgozott, szabadidejében pedig fotóstársaival járta a csángó falvakat. „Egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás, hogy az egyneműsítésre törekvő, totalitárius hatalom ellenében meglátogatta az elzártsága miatt gyors nyelvi, kulturális és tudati asszimilációra predesztinált közösségeket. Nem maradt el a hatóság válasza sem, zaklatták, megfélemlítették, elítélték és becsukták” – mondta el méltatásában Pozsony Ferenc, hozzátéve, hogy „Ádám Gyula nem elsősorban dokumentálás céljából készítette alkotásait. Portréit a lélek belső, finom békéje, drámaisága hatja át. Nem érezzük bennük a fotós merev beállítását, mesterséges konstrukcióját.” A válogatás album formájában a helyszínen megvásárolható.