Emlékházzá válik Doina Cornea egykori, kolozsvári otthona


-A A+

Kolozsvár önkormányzata élni szeretne az elővásárlási jogával Doina Cornea egykori, Tinódi/Alba Iulia utcai háza esetében – döntötte el augusztus 20-i ülésén a tanácsosi testület. 

A műemléképületben emlékházat tervez kialakítani és a Tinódi utcát is átnevezi az antikommunista ellenálló tiszteletére a kolozsvári önkormányzat. A 105 négyzetméteres, négyszobás ingatlant és a 349 négyzetméteres telket 350 ezer euróért tervezi megvásárolni a leszármazottaktól a városvezetés.

„A házban kialakítandó tárlattal nemcsak tiszteletünket rójuk le Doina Cornea emléke előtt, hanem emlékeztetővel szolgálunk azok számára, akik megélték azokat a sötét időket, illetve tanulsággal azoknak, akik a 89-es fordulat után születtek, vagy túl fiatalok voltak ahhoz, hogy emlékezzenek. Az üzenetünk egyértelmű: a demokrácia nem magától értetődő, a demokráciáért minden nap meg kell küzdenünk, minden nap fel kell lépnünk azok ellen, akik ki akarják azt kezdeni. Az emlékház egyben egy figyelmeztetés: tennünk kell azért, hogy a '89 előtti korszak soha többé ne ismétlődhessen meg” – jelentette ki Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. 

(Címlapfotó forrása: Wikipedia)








EZT OLVASTA MÁR?

X