Bizakodóak: nyolc bemutatóval készül az új évadra a székelyudvarhelyi színház


-A A+

Nyolc bemutatóval készül az új évadra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, mint mondták, aktuális, érdekfeszítő kérdéseket felvető kortárs szerzők műveire épülő, műfajában színes programmal várják a nézőket.

Terveik szerint az évadot Elise Wilk fiatal, brassói szász származású drámaíró, újságíró egyik legtöbb nyelvre lefordított és legtöbbet játszott, a romániai tinédzserek problémáival foglalkozó művének A zöld macskának kocsmaszínházi, szabadtéri előadásával nyitják, Tóth Árpád rendezésében.

Az elmúlt két évben egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a színház, a kamaszoknak szóló előadásokra, programokra. A szinT - színházi nevelési programjuk kínálata az idén is bővül, hiszen szeptemberben kerül bemutatásra első osztálytermi előadásuk, a Hullám, mely a budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, kialakított együttműködés keretében jön létre, Meszlényi Bodnár Zoltán rendezésében.

Az idei évadtól Margó címet viselő interaktív műsorfüzetet is készítenek, minden diákbérletes előadásukról. Szándékuk, hogy a honlapjukon elérhető Margó minden kiadványa, gondolatébresztő, gazdag háttér-információkat tartalmazó, izgalmas és provokatív legyen.A színház színművésze, rendezője álmodta színpadra a Kiss Csaba erdélyi származású Jászai Mari-díjas és József Attila- díjas drámaíró, rendező egy érdekfeszítő kétszemélyes színészdarabját, az Esti próbát is. A két friss kortárs szöveget egy harmadik is követi: Yoko Ogawa kortárs japán írónő novelláira épülő Bosszú munkacímet viselő előadást Botos Bálint fiatal rendező állítja színpadra.

A szilveszteri előadásuk egy a filmeseket is több ízben megihlető, világsikernek örvendő komédia Neil Simon: Furcsa pár lesz, a színházunkhoz másodízben visszatérő Lendvai Zoltán rendezésében. 2021 második nagyszínpadi előadása a Száll a kakukk a fészkére című világhírű regény és filmadaptáció színpadi változata, melyet a Nem lesz reggel, Fred és A mi kis városunk című előadásaik rendezője, Vladimir Anton állít színpadra.

A nagyszínpadi előadások sorát a Pintér Béla jegyezte Kaiser Tv, Ungarn című előadás zárja, Anger Zsolt rendezésében, melyet a járványügyi rendelkezések miatt kényszerültek erre az évadra átütemezni.

Gyerekekhez is szólnak

 Az Udvarhely Bábműhely sem ül tétlen, hiszen újabb bábelőadással kedveskednek a kicsiknek, Az öreg király hagyatéka címmel, Szabó Attila rendezésében. Szeptember folyamán élményszínházi produkcióval is készülnek. Az interaktív szabadtéri, Benedek Elek mesék alapján készülő bábelőadást a Sétatéri Parkban mutatják be. A meseelőadásunkkal Csukás István emléke előtt is tisztelegve egy igencsak aktuális a Hapci-rakéta a Hókuszpókusz- szigetekre című meséjének színpadi változatával lepjük meg gyereknézőinket.

„Dacolva a bizonytalansággal, mi az állandóság mellett raktuk le a voksunkat, kezdődik az új évad és mi meghirdetjük bérletházainkat! Ezért arra szólítjuk fel nézőinket, hogy szavazzanak az állandóságra: és váltsanak bérletet előadásainkra!” - hangzott el a színház évadbeharangozóján.

Hat bérletház közül választhatnak a felnőtt nézők az új évadban, köztük az idén is meghirdetik szabad és Mecénás bérletüket, hogy minden bérletvásárló a számára legkedvezőbb időpontban látogathasson el az előadásokra. A kedvezményes bérletértékesítés egy hete kezdődött a színház jegypénztárában.








EZT OLVASTA MÁR?

X