Erdélybe érkezett a pálos szerzetesrend történetét bemutató vándorkiállítás


-A A+

Hat erdélyi helyszínre is ellátogat a Pálosan szép az élet! elnevezésű, a magyar pálos szerzetesrend történetét bemutató vándorkiállítás. Az átalakított autóbuszban berendezett tárlat a magyar pálos történet elemeit elsősorban, mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be.

Két pálos szerzetespap által megfogalmazott gondolatok ihlették a kiállítás tematikáját, mely Boldog Özséb, a pálos rend megalapítója halálának 750. évfordulója alkalmából készült el és január óta járja Magyarország és Lengyelország településeit. A nyolc egymástól némiképp elkülönített tételből álló tárlat részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze. Az egy-egy boldogságmondáshoz kapcsolódó különböző témák, nem a rendtörténet kronológiáját követik, hanem bizonyos megközelítéseket emelnek ki.

A pénteken és szombaton Csíkszeredában, illetve Csíksomlyón vendégeskedő kiállítás magyar nyelvű, de a felületeken viszonylag kevés szöveg szerepel, amelyek a magyarul nem értő látogató számára QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben olvashatóak angol és lengyel nyelven. A QR-kódok, illetve a vezetőfüzet segítségével a magyar látogató számára is további tartalmak érhetők el.

Hangsúlyos szerepet kap a kiállításban a lengyelországi Częstochowa, a mai rendi központ 1382-es alapítása, valamint az ott őrzött Fekete Madonna ikon és annak több magyarországi másolata, illetve a lengyel tartomány 1786 utáni, illetve az 1934-es magyarországi újraindulással kapcsolatos kulcsszerepe.

A szervezők szándéka, hogy a Pálosan szép az élet! című kiállítás hozzájáruljon az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, illetve közös kulturális örökségünk jobb megismeréséhez.

A kiállítás erdélyi helyszínei:
2020. augusztus 23.                            Hargitafürdő
2020. augusztus 24–25.                      Székelyudvarhely
2020. augusztus 26–27.                      Csíkszereda, Szent Kereszt plébánia
2020. augusztus 28–29.                      Csíksomlyó
2020. augusztus 30.                            Kézdivásárhely, Boldog Özséb-templom
2020. augusztus 31– szeptember 2.    Marosvásárhely – Marosszentgyörgy







EZT OLVASTA MÁR?

X