SZFE: nem közeledtek az álláspontok a kuratórium és a lemondott vezetőség találkozóján


-A A+

Találkozott Vidnyányszky Attilával a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) lemondott vezetősége, de az álláspontok továbbra is távol állnak, jelentette be szerda délután Upor László lemondott rektorhelyettes. Ennek ellenére szeretnék elindítani az oktatást. A hallgatók hétfőn éjfélkor elfoglalták az egyetemet, és nem tágítanak, továbbra is a Vidnyányszky vezette kuratórium lemondását követelik.

A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem szeptember 1-től vált alapítványi fenntartásúvá, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának összeállításakor azonban nem vették figyelembe az egyetem vezetésének javaslatait, és nemrég kiderült, hogy megvonják a szenátus legfontosabb jogköreit is. Ezért mondott le a SZFE vezetősége, és az egyetemi autonómia sérülése miatt tiltakoznak a hallgatók is.

A kuratórium elnöke, Vidnyányszky Attila megbeszélést kezdeményezett Upor László lemondott rektorhelyettessel, aki Németh Gábor lemondott rektori tanácsadóval és Bagossy Lászlóval, a Színházművészeti Intézetének lemondott vezetőjével ment el a találkozóra.

Mint arról utóbb beszámoltak, nem sikerült megállapodni, az egyeztetésen az derült ki, hogy a kuratórium vezetése ideológiai változást is szeretne az egyetemen. Abban mindkét fél egyetért, hogy fontos az oktatás elindítása. A leköszönő vezetőség jelezte, hogy szeptember végéig végzi a munkáját az egyetemen, bár ez nem lesz könnyű, hiszen több oktató felmondott.

Az egyeztetésre Upor László az egyetemfoglaló hallgatókat is hívta, akik azonban szerda délutáni sajtótájékoztatójukon azt mondták, ezzel a kuratóriummal nem tárgyalnak.

FRISSÍTÉS: Vidnyánszky Attila az M5 Híradóban szerda este elmondta: sok mindenben nem értenek egyet, sok dolgot másként látnak, de – mint hangsúlyozta – abban egyetértettek, hogy a jövő héten el kell indulnia az oktatásnak és a helyzethez képest zökkenőmentesen történnének az órák. Elhangzott, hogy Vidnyánszky Attila a diákokkal is szívesen találkozna, ajtaja nyitva áll előttük. A kuratórium is közleményt adott ki, amelyben azt írják, az egyetem valamennyi oktatója folytathatja munkáját, az osztályvezetők személyében sem lesz változás, a SZFE eddigi kancellárja, Vonderviszt Lajos pedig szerdán aláírta új szerződését, így folytatja munkáját.

Egymást váltva őrzik az egyetemet a hallgatók

A hallgatók hétfőn éjfélkor, az egyetem új tulajdonosi rendszerének életbelépésekor foglalták el az intézményt Budapesten, és a kuratórium lemondását követelik. Az épületben mintegy 70-100-an vannak és folyamatosan váltják egymást, betartva a járványügyi előírásokat. Az intézménybe csak az egyetem polgárait engedik be. Számos támogatás és adomány érkezett hozzájuk.

 

Kedd délután úgy nyilatkoztak, elutasítják az SZFE modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában, akárcsak a kuratórium és a felügyelőbizottság tagjait és kinevezésük módját. Elutasítják az új fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat és elutasítanak „bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget”.

A diákok közlésük szerint követelik egyebek mellett a szenátus jogköreinek visszaállítását és azt is, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából.

Az SZFE fenntartója szeptember 1-től a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Az SZFE vezetősége és a szenátus is lemondott szeptember elsejei hatállyal tisztségéről, amit azzal indokoltak, hogy az alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta” őket.

Kuratórium: elfogadhatatlan és felelőtlen a vezetők lemondása

Elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte keddi közleményében a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely szerint ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat, írja az MTI.

„Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is” – olvasható a közleményben.

Mint írják, az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és – különösen a jelenlegi járványhelyzetben – a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

A közlemény kitér arra is, hogy az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült. „Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek, az alapítvány - ahogyan eddig is - készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival” - írták. Hozzátették: az alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen szeretne véglegesíteni.

„Az alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét” – zárul a kuratórium közleménye.

Vidnyánszky: az egyetem vezetése elzárkózott a tárgyalástól

Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumi elnöke kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, az egyetem vezetése nem akart tárgyalni az együttműködésről, pedig ő jelezte, hogy nyitott erre.

Azt mondta, hogy a SZFE egy nagyon zárt rendszerben, sok szempontból igazságtalanul működik, elszakadva a szakma egy részétől, és eddigi működésében a keresztény és nemzeti gondolat nem volt jelen.

Azt az elképzelését is megosztotta, miszerint ha nem mondanak fel a tanárok, akkor garantálja, hogy végigvihetik az osztályaikat, de mellette elindulnak más szemléletű osztályok is.

FRISSÍTÉS 2: Kirekesztő beszédmódja miatt Vidnyásznky Attila alkalmatlan „nemcsak a kuratórium, hanem bármiféle nemzeti és/vagy oktatási intézmény vezetésére” is, írják szerda este közzétett közleményükben a SZFE Doktori Tanácsának tagjai annak kapcsán, hogy a rendező-színházigazgató az ATV Egyenes beszéd című műsorában szeptember elsején azt mondta a Doktori Iskola vezetőjéről, hogy „Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.” A Doktori Tanács tagjai felhívják a figyelmet arra, hogy Karsai György professzor az egyetem legmagasabb szakmai-tudományos posztját foglalja el, „melyre több évtizedes (akár művészi, akár tudományos) alkotó munkával, mérhető és dokumentált nemzetközi elismertséggel, jelentős akkreditációs súllyal válik választhatóvá egy oktató.”

Sorra mondanak fel a SZFE ikonikus tanárai    

Augusztusban előbb Zsámbéki Gábor rendező és Gáspár Máté intézetvezető, majd Székely Gábor rendező jelentette be, hogy beadja felmondását az egyetemen. Miután hétfőn lemondott a teljes vezetőség, Enyedi Ildikó és Ascher Tamás rendezők, valamint Pelsőczy Réka színésznő is közölte, nem tanít tovább az intézményben.

Erdélyi egyetemi oktatók is szolidarizálnak

Eközben több intézmény és a magyar kulturális élet jeles tagjai fejezték ki szolidaritásukat az Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és oktatóival: többek között az ELTE médiaintézete, a MOME hallgatói önkormányzata, a Magyar Tudományos Akadémia keretében működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége, valamint Parti Nagy Lajos kezdeményezésére több mint 160 író – köztük Nádas Péter, Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea és Závada Pál. Emellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának jelenlegi és volt hallgatói és oktatói, valamint a CEU szenátusa is csatlakozott.

Erdélyből többek között a kolozsvári BBTE Színház és Film Karának Magyar Színházi Intézetében, a BBTE Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalomtudományi Intézetében és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen oktató tanárok még június 15-én írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben jelzik, hogy kiállnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett, támogatják az oktatók és a hallgatók törekvéseit, „hogy a modellváltás során partnerként kezeljék egyetemüket, érdemi kommunikációt folytassanak velük és képviselhessék egyetemük polgárainak akaratát”.

 

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem volt rektora Színház Online folyóiratnak eljuttatott véleményében azt írja, hetek óta szomorúan tapasztalja, hogy mi történik a SZFE-n. „Egy elv forog (forgott) kockán: az intézményi autonómia. Az egyetemi polgárság működésének alapfeltétele. Néha belegondolok, hogy milyen lenne ha egyszer Marosvásárhelyen, a több mint hetven éve működő Művészeti Egyetemre, megérkezne egy bukaresti csapat, kormány hátszéllel és azt mondaná: nem vagytok elég hazafiak, nem vagytok elég ortodoxok (szinte államvallás ez nálunk), ezért mától mi mondjuk meg, hogy mit és hogyan kell tenni! Minden intézményben lehet jobbítani, de semmibe venni a választott vezetőit, megbocsáthatatlan” – írja állásfoglalásában.








EZT OLVASTA MÁR?

X