A HolnapUtán Fesztivállal nyitnak újra a nagyváradi színház belső terei
Szeptember 20-ától újranyílnak a nagyváradi Szigligeti Színház belső terei. A csaknem hat hónapnyi kényszerszünet után a nagyváradi teátrum fesztivállal ünnepli az újrakezdést: szeptember 20-27. között a HolnapUtán Fesztivál nyolcadik kiadása, illetve miniévad várja a nézőket. Az eseménysorozat nyolc napja alatt tizennégy előadásra kerül sor, köztük három új bemutatóra, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve a Yorick Stúdió vendégprodukcióira, derül ki a színház közleményéből.
A szeptember 20-27. közötti időszakban megkezdődik a 2019/2020-as évad elmaradt bérletes előadásainak pótlása, amelynek első szakaszában A Schroffenstein család, a Tündér Lala, az Y, valamint a Lila ákác című produkciókat láthatja a közönség. Műsorra kerül ugyanakkor a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című folklórelőadása, valamint a Lilliput Társulat János vitéz, A csodálatos kalucsni, A boldogság madara című gyermekprodukciója, illetve Valahol Európában című musicalje is.Az augusztusi szabadtéri előadásokat követően, szeptember 20-án, a Szigligeti Színház nagytermében láthatja a közönség a Szigligeti Társulat improvizációkra épülő, Főnixterv című előadásának beltéri premierjét.
Szeptember 21-én O. Horváth Sári Gyerekjáték című új drámájával ünnepli a társulat a magyar dráma napját. A gyermekvállalás és párkapcsolat tabunak számító kérdéseivel foglalkozó előadást, a Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház drámapályázatának debüt-díjas szövegéből Szilágyi Bálint rendezte. Szólótáncok címen új bemutatót tart a Nagyvárad Táncegyüttes is: a szeptember 22-én debütáló egész estés előadásban három kortárs táncos három egyéni produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők a Szigligeti Stúdióban.
Szeptember 23-án, 17 órától Elise Wilk brassói szász származású román drámaíró Eltűntek című előadásával vendégszerepel Nagyváradon, a Szigligeti Stúdióban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Az Eltűntek egy erdélyi szász család történetét meséli 1945-től napjainkig.A dokumentálás a szibériai kitelepítések túlélőivel és az 1990 után kivándorolt szászokkal készített interjúk, vallomásos oralhistory módszerrel írt könyvek, irattári dokumentumok és sajtóanyagok alapján történt, de a szöveg maga a szerző személyes tapasztalataiból ihletődött. A történet három részre tagolódik, Románia történelmének három kulcsfontosságú eseményéhez kapcsolódva: 1944-1945 (mikor a németeket szovjet munkatáborokba deportálták), 1989-1990 (a romániai forradalom, melyet a német kisebbség tömeges kivándorlása követett) és 2007 (Románia csatlakozása az Európai Unióhoz).
Szeptember 24-én, 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lép színpadra a Szigligeti Színház nagytermében, Henrik Ibsen A nép ellensége című előadásával. A történet kiindulópontja egy rendőrségi hír, ebből írta meg Ibsen a polipként mindent megfojtó korrupció drámáját. Egy norvég kisváros legfőbb bevételi forrása és egyben sokak megélhetésének záloga a helyi gyógyvíz. A polgármester testvére, Dr. Stockmann azonban felfedezi, hogy a gyógyulni vágyókat súlyos fertőzésveszély fenyegeti, a gyógyforrások vize mérgezett. Az ember vagy a pénz? Egy közösség megfosztása a fellendülés lehetőségétől vagy a fellendülésért cserébe szabad utat adni mások mérgezésének? A hatalom torzulásával szembeszegülő doktor készen áll a társadalmi tettre. Családjával az oldalán elindul a mindent megváltó csoda valóra váltására. Ibsen társadalmi drámájában egyéni érdek és társadalmi felelősség feszül egymásnak, szembeállítva az egyént a megélhetését féltő közösséggel és annak hangadóival.
Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában, valamint online oldalon kaphatók. Elővigyázatossági okok miatt az egy háztartásban élők egymás mellé szóló jegyeket csak személyesen, a színház jegypénztárában tudnak igényelni. A színház jegyirodája kedden és csütörtökön 10-19 között, szerdán és pénteken: 13-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt tart nyitva (hétfőn zárva). A járványügyi intézkedések értelmében, a színház jegypénztára 15 perccel az előadás megkezdése előtt bezár. A további járványügyi szabályozásokról és a teljes programról a Szigligeti Színház honlapján, valamint közösségimédia-oldalain olvashatnak.
- 33300 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33302 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33302 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33303 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33304 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33305 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni