Orosz Lujzát a Kolozsvári Állami Magyar Színházból kísérik utolsó útjára


-A A+

A Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában búcsúztatják csütörtökön Orosz Lujzát, a színház örökös tagját, aki életének 94-ik évében hunyt el.

Mindazok, akik szerették és tisztelték a művésznőt, csütörtökön 11 órától róhatják le kegyeletüket a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában. A gyászszertartás 12 órától kezdődik ugyanitt, és fél 1-kor innen kísérik utolsó útjára Orosz Lujzát a Házsongárdi temetőbe.

Orosz Lujza 1926. december 19-én született Krasznahorváton. 1950-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Már 1948-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig, de ezt követően is, a kilencvenes években játszott még szerepeket a kolozsvári színházban. 1992-ben lett az intézmény örökös tagja.

Számos felejthetetlen alakítás fűződik nevéhez: volt Gertrudis a Bánk bánban, az Éj királynője a Csongor és Tündében, Hekabé a Trójai nőkben, Tarnóczyné az Özvegy és leányában, Olga a Három nővérben, a Családanya a Buszmegállóban és Spiró György Csirkefejének csodálatos Öregasszonya.

Színházi szerepei mellett a következő filmekben láthattuk: Horizont (1971), Madárkák (1971), Makra (1972), Vifornița (1973), Hajdúk (1975), 141 perc a befejezetlen mondatból (1975), Legato (1977), Urgia (1978), Szabadíts meg a gonosztól (1979), Egy lány könnye (1980), A Sárga Rózsa (1982), Hidegrázás (1994), Kínai védelem (1999), Egyszer élünk (2000).

Dolgozott a Kolozsvári Rádió munkatársaként is, ugyanakkor beszédtechnikát tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán Kolozsváron, majd a Gheorghe Dima Zeneakadémián.

Orosz Lujza kimagasló színészi munkáját több díjjal is jutalmazták: 1992-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület neki ítélte oda a Poór Lili-díjat, 1994-ben életműdíjat kapott a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, szintén 1994-ben kapta meg az Erzsébet-díjat, legutóbb, 2016-ban a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) tüntette ki életműdíjjal.








EZT OLVASTA MÁR?

X