Bizonytalanságok közepette kezdődik a kolozsvári magyar színház évada


-A A+

A koronavírus-járvány terjedése és a járvánnyal kapcsolatos hatósági intézkedések kiszámíthatatlansága miatt bizonytalanságok közepette kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színház 228. évada - mondta el egy pénteki sajtótájékoztatón Tompa Gábor, az intézmény igazgatója.

Mint tájékoztatott: szeptemberben még szabadtéri előadásokat is tartanak, melyekre 60 nézőt fogadhatnak, októbertől azonban már a stúdióteremben 45 és a nagyteremben 400 néző előtt játszhatnak a járvány miatti távolságtartási szabályok betartásával. Az igazgató hozzátette: a nézőknek várhatóan a szünetekben is a helyükön kell maradniuk. Megjegyezte: a színészek nem viselnek maszkot az előadások alatt, és az érvényes szabályozás szerint nem lehetnek olyan jelenetek, amelyekben két színész 15 percnél hosszabb ideig egymástól egy méteresnél kisebb távolságban tartózkodik a színpadon. Azt is megemlítette: a korábbi évadok előadásai közül nem játsszák azokat a produkciókat, amelyekben a színészek a nézőtéren is tartózkodnak.

 

Tompa Gábor elmondta: szeptember 16-án tartják az évad első bemutatóját. Visky András Pornó - Feleségem története című darabját mutatják be Árkosi Árpád rendezésében. Hozzátette: a Gyulai Várszínházzal közös produkciót Gyulán már augusztus 2-án bemutatták. Megjegyezte: teljesen más előadásra számíthatnak a nézők, mint a darab tavalyi román nyelvű előadása volt Kolozsváron.

A színházigazgató elmondta, már zajlanak a próbái William Shakespeare Rómeó és Júliájának, melyet ifj. Vidnyánszky Attila visz színre Kolozsváron. A két címszerepet olyan fiatal színészek alakítják, akik idén igazoltak a kolozsvári társulathoz.

Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének a színpadi feldolgozásával már 2021-ben áll közönség elé a társulat. Az előadást Nagy Botond rendezi. Ezek mellett George Orwell Állatfarm című regényének a musicalváltozatát készülnek bemutatni. Az előadást a vajdasági Puskás Zoltán állítja színpadra.

Tompa Gábor megjegyezte: ha a járványhelyzet engedi, további két - a korábbi évadokra tervezett, de elmaradt - előadást is bemutatnak. A kolozsvári társulat az új előadások mellett a korábbi évadok 14 előadását tartja még műsoron, új szereposztással játssza például Henrik Ibsen Nóra című drámáját.

A színházigazgató azt tartotta a legnagyobb dilemmának, hogy sikerül-e megszervezni, és ha igen, milyen formában tarthatják meg a 7. Interferenciák színházi fesztivált, melyet november 19. és 29. között rendeznének. Megjegyezte: noha mind Kolozsvár városa, mind a romániai kulturális tárca támogatja az idei rendezvényt, kérdéses, hogy a meghívott társulatok vállalják-e a romániai utazást, ha visszatérvén a színészek karanténba kerülnek. Kijelentette: azt is mérlegelik, hogy az online térben, vagy részben az online térben szervezzék a fesztivált.








EZT OLVASTA MÁR?

X