Erdélyi magyar színházak színészei, munkatársai is kiállnak a SZFE mellett


-A A+

Több mint száz erdélyi magyar színész, színházi munkatárs írta alá azt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárait és diákjait támogató szolidaritási nyilatkozatot, amely szerdán jelent meg a Játéktér.ro portálon.

„Alulírottak, az erdélyi magyar színházakhoz és bábszínházakhoz tartozó színészek és színházi munkatársak szolidaritást vállalunk a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraival és diákjaival, támogatjuk a mostani és jövendőbeli kollégáink kiállását az oktatás, a kultúra és művészetek szabadságáért. #freeSZFE” – áll a nyilatkozatban, amelyhez további aláírók csatlakozását várják.

Állásfoglalásukkal arra reagáltak, hogy a SZFE szeptember 1-jétől az államtól átkerült egy alapítvány tulajdonába, amelynek élére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját nevezték ki. A hallgatók és az oktatók szerint azzal, hogy már az alapítvány kuratóriuma dönt az egyetem szenátusával szemben minden fontos kérdésben, súlyosan sérült az SZFE függetlensége.

A diákok blokád alatt tartják az egyetemet és a kuratórium lemondását követelik. Az oktatást kísérleti tanköztársaság formájában kezdik el.

A diákok és a tanárok egyre több magyarországi és nemzetközi intézménytől kapnak támogatási nyilatkozatot, ahogy olyan jelentős kulturális szereplőktől is, mint Cate Blanchett vagy Salman Rushdie. Erdélyből kolozsvári és marosvásárhelyi színisek, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a BBTE Színház- és Film Kara biztosította őket támogatásukról, majd közleményt adtak ki a Sapientia EMTE filmszakának végzettjei és székelyföldi színházigazgatók is.

Vidnyánszky Attila félreállna, ha érzi, hogy csak az ő személye az akadály

A kuratórium elnöke, Vidnyásznky Attila a Demokratának adott interjút, amelyet a 24.hu szemlézett. Az interjúban arról beszélt, hogy azok, akik most az egyetemet védik, néhány évvel ezelőtt még súlyos kritikákat fogalmaztak meg a SZFE-vel kapcsolatban, és kifejtette, azért kellett ilyen határozottan, kívülről lépni, mert az átalakulás másként nem mehetett volna végbe. Megismételte korábbi véleményét, miszerint a SZFE oktatói szűk körből kerülnek ki, és ezért az oktatás egyoldalú, valamint azt, hogy azzal, hogy a tanári kar nagy része tiltakozásul felmondott, cserben hagyták a diákságot.

Vidnyásznky azt is kijelentette, hogy amennyiben azt érzi, hogy tényleg az ő személye az egyedüli akadálya annak, hogy az álláspontok közeledjenek, félre fog állni, mert számára ez egy ügy és nem hatalmi kérdés, soha nem volt az a típus, aki „két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez”.








EZT OLVASTA MÁR?

X