Megnyílt Csíkszeredában az egyetlen „állva maradt” erdélyi magyar könyvvásár
A budapesti és a kolozsvári Ünnepi Könyvhét elmaradása, valamint a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár bizonytalan idei megrendezése miatt az „egyetlen állva maradt” könyves eseménynek nevezték a Csíkszeredai Könyvvásárt a rendezvény megnyitóján felszólalók csütörtökön. Vasárnapig várják az olvasás szerelmeseit az Erőss Zsolt Aréna pavilonjaiban.
A sepsiszentgyörgyi Folker Zenekar szabadtéri gyermekkoncertjével kezdődött csütörtök délután az ötödik alkalommal megszervezett Csíkszeredai Könyvvásár, majd a hivatalos megnyitó előtt bemutatták a száz kötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat új köteteit.
Az építő párbeszéd és „bátor, konok, könyvszerető emberek” segítségével valósulhatott meg az ötödik alkalommal megszervezett Csíkszeredai Könyvvásár – emelte ki köszöntőbeszédében Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere. A rendezvényt azoknak a találkozási helyének nevezte az elöljáró, akik „hisznek a szöveg, a szavak, a mondatok, az oldalak üzenetében”. A polgármester köszöntötte azokat a kiadókat, akik „minden idők dacára” eljöttek és bemutatják kínálatukat Csíkszeredában.
„A könyveknek van jelene”
Magyarország kormánya nevében Tóth László cskszeredai főkonzul köszöntötte a könyvvásár látogatóit. „Napjainkban, minden kétséget kizáróan elmondhatjuk: nem könnyű rendezvényt szervezni” – emelte ki a diplomata. A vásár megvalósulását annak bizonyítékának nevezte Tóth László, hogy a „könyveknek van jelene”. „Csupán az, hogy ma itt vagyunk, hogy ez a vásár megrendezésre került, mutatja, hogy minden ellenkező híresztelés dacára vannak még könyvszerető és könyvet olvasó emberek és vannak könyvkészítők, írók, szerkesztők, kiadók” – emelte ki.
A főkonzul rámutatott: a magyar könyvkiadás „elképesztően jelentős”: a Magyar Könyvkiadók Országos Egyesületének adatai szerint 2019-ben Magyarországon több mint 13 ezer címet jelentettek meg több mint 31 millió példányban és ebben a számban nincsenek benne a tankönyvek, az oktatást segítő eszközök.
„A számok mögött pedig tartalom is van. Aki figyeli a könyves sikerlistákat, tudja, hogy nem csupán ponyvák és könnyű bestsellerek kerülnek oda évről-évre, hanem a jelentős kortárs magyar alkotók, illetve számos klasszikusunk is” – emelte ki Tóth László. Hozzátette: a magyar kormány fontosnak tartja a Csíkszeredai Könyvvásár támogatását, és alapvető nemzetpolitikai célja a magyar művelődés és kultúra erősítése, ezáltal a magyar közösség építése. „Hisszük, hogy csak a művelt, kulturált nép lehet sikeres, és tud helytállni a globális küzdőtéren” – fogalmazott a főkonzul.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke köszöntőjében kiemelte: az esemény tervezésekor „sokkal nagyobbnak” álmodták azt. „Úgy gondoltuk, egymást követik majd a nagy könyvvásárok: a budapesti után a kolozsvári, a csíkszeredai és késő ősszel a marosvásárhelyi. Úgy alakult a világ körülöttünk, a mi akaratunk ellenére, hogy egyedül a Csíkszeredai Könyvvásár maradt talpon” – mondta a politikus.
Szavai szerint a koronavírus nem zárhatja be a gazdaságot, nem állíthatja meg a társadalmi kapcsolatokat, az emberek nem szorulhatnak vissza a virtuális térbe. Ugyanakkor rámutatott: az Erdélyben, Erdélyről, erdélyi alkotók tollából megszületett művek gazdagítják a magyar- és a világirodalmat és „olyan értékeket teremtettek az elmúlt esztendőben is, amelyektől biztos vagyok, hogy nem csak gazdagabb lett a világ, de szebb is”. Zárszóként Kelemen Hunor megköszönte Ráduly Róbertnek a Csíkszereda város élén eltöltött 16 évet.
A megnyitót követően Kürti Andrea illusztrátor munkáinak tárlata nyílt meg. A kiállításon László Noémi Műrepülés című kötetének illusztrációit tekinthette meg a közönség. A tárlatot Túros Eszter művészettörténész méltatta. A könyvvásár első napját Bogdán Zsolt színművész Bartis Attila novelláin alapuló egyszemélyes produkciója zárta.
A vasárnapig tartó Csíkszeredai Könyvvásár részletes programja megtalálható az esemény Facebook-oldalán.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni