Családi bérletet kínál októbertől a marosvásárhelyi Ariel Színház


-A A+

Elsősorban a családok számára szeretnének közös meseélményt és gondtalan kikapcsolódást nyújtani a 2020/2021-es évadban a marosvásárhelyi Ariel Színház tagjai, ezért az előadások időpontját úgy módosították, hogy az kicsinek-nagynak megfeleljen.

„Az idei évadot, a műsortervet és az előadáskínálatot teljes egészében újra kellett tervezni, mert a korábban jól bevált bérletrendszer – amikor csoportokban jöttek iskolából, óvodából a gyerekek a délelőtti előadásokra – most kivitelezhetetlen a járványügyi intézkedések miatt” – magyarázta a Maszolnak Székely Katalin művészeti vezető.

Hozzátette, hogy kiemelten fontosnak tartják, hogy a gyerekek kulturális fejlődése folyamatos legyen, és továbbra is legyenek közösségi színházi élményeik. „Éppen ezért nagyon színes és változatos műsort kínálunk a családok számára, hiszen most elsősorban a szülőket, nagyszülőket kérjük arra, hogy hozzák el gyermekeiket, unokáikat bábszínházba. Legyen ez számukra is egy jó délutáni program, egy lehetőség a közös színházi élményre és az önfeledt szórakozásra” – mondta.A családi bérlet a közös színházba járást támogatja, és tulajdonképpen azt jelenti, hogy 8 lejes egységárban (bérletárban) vásárolható meg a családok számára a belépőjegy. Ezt meg lehet venni előre is, és a foglalást követően érvényesíteni, de akár előadás előtt is. Fontos, hogy minden esetben kötelező a telefonos helyfoglalás a kiválasztott előadásra a 0740 566454-es számon, amely naponta 9-13 óra között elérhető. Az Ariel előadásai megtekinthetőek minden szerdán és pénteken délután 6 órakor, illetve minden második vasárnap délelőtt 11-kor.Októberben a Hoppláda, A varázstükör, a Vándor Miska, a Lúdas Matyi, a Volt egyszer egy, A brémai muzsikusok, a Piroska és a farkas című előadások lesznek műsoron.

A járványra való tekintettel, a társulat kiemelten fontosnak tartja a biztonságot, éppen ezért az előadások alatt jól kiszellőztetett, előírásszerűen fertőtlenített és a megfelelő távolságtartást lehetővé tevő környezetet biztosítanak nézőik számára.








EZT OLVASTA MÁR?

X