Ötven éve van a pályán – Hajdu Géza színművészt köszöntötték Nagyváradon


-A A+

Ötven éve van a pályán Hajdu Géza nagyváradi színművész, akit Thália ölében című életrajzi kötetének bemutatójával, kiállítással és a Szigligeti-gyűrű átadásával köszöntött vasárnap a nagyváradi Szigligeti Színház.

Hajdu Gézával, a Szigligeti Társulat Bánffy Miklós-díjas, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett örökös tagjával és a Thália ölében című kötetet szerkesztő Nagy Bélával a színház irodalmi titkára, Biró Árpád Levente beszélgetett a színház páholyelőcsarnokában.A jó hangulatú, Hajdu Géza jellegzetes, csípős humorával fűszerezett beszélgetésből kiderült, hogy a színművészt többek között a szülőföld szerete tartotta a pályán. A biharszentjánosi születésű alkotó elmondta: már középiskolásként is úgy nézett a váradi színházra, mint egy katedrálisra, és a főiskola után mindent megtett, hogy ide kerüljön. Szerette a helyet, s mint mondta, valamiféle „lustaság” is közrejátszott a maradásban.

Pályája kezdetén ő volt „Gézuka”, s nehéz volt a „Géza bácsi” megszólítást megszokni, árulta el a színművész, aki azt is elmondta: pályafutása kezdetén minden darabot megnézett az ügyelő mellől, ami ugyan az ügyelőt idegesítette, de a kollégáknak jól esett.

Sokat tanult a főiskolán, de még többet a színpadon, s a kollégáktól, mondta Hajdu Géza. Úgy véli, a színészet egy „lopós pálya”, egymástól, filmekből, olvasmányélményekből is ihletődnek, s ki-ki átdolgozza saját magára a látottakat-olvasottakat. Zseniális társulat volt az 1960-as években Nagyváradon, idézte fel Hajdu Géza például Cseke Sándor, Solti Miklós vagy Balla Miklós alakját, s szívesen emlékezett egykori osztályvezető tanárára, a „Mester” néven emlegetett Kovács Györgyre is. Beszéltek természetesen emlékezetes szerepekről, sikerekről és kudarcokról is, amik a pálya részei, s Hajdu Géza azt is elmondta, nagyon sokat jelent számára a közönség szeretete.A kötetet szerkesztő Nagy Béla felidézte, ötven éves barátság fűzi össze Hajdu Gézával, ez idő felében ő maga is a színház munkatársa volt. Mint mondta, egy éve kereste meg Hajdu Géza a kötet kapcsán, s elmondta neki, hogy igazán őszintén csak vele tud beszélgetni. Az ő munkája abból állt, hogy 12 beszélgetésük nyomán Hajdu Géza őszinteségét áttette papírra. Nagy Béla azt is elárulta: miután a Thália ölében elkészült, visszatért félbehagyott munkájához, így hamarosan megjelenik Hétköznapi diktatúra című, három kötetes könyve.

Szó esett a Kortárs Színpadról is, melynek tevékenységét Hajdu Géza irányította. Mint mondta, színházi módszerrel dolgoztak, naponta volta próbáik, s többek között Molnár Júlia, Meleg Vilmos, Firtos Edit, Fábián Enikő, Kardos M Róbert és Biró József váltak hivatásos színészekké. Hajdu Géza 1989 és1997 között a Szigligeti Társulat művészeti vezetője is volt, ebből az időből a Novák Ferenccel való találkozást és a Rockpassió születését is felidézték. Novák Ferenc Tata Hajdu Gézához írt üdvözlő sorait egyébként lánya, Novák Eszter, a társulat jelenlegi művészeti vezetője tolmácsolta a Szigligeti-gyűrű átadásakor, ekkor a színművész laudációját Czvikker Katalin főigazgató olvasta fel.A dedikálással záruló könyvbemutató után a színház páholyelőcsarnokában Hajdu Géza pályájához kötődő relikviákat állították ki, s mint elhangzott, a Thália ölében című kötet a Szigligeti színház jegypénztárában megvásárolható. 








EZT OLVASTA MÁR?

X