Műemlékeket fogadnak örökbe Fehér megyében is


-A A+

Fehér megye is bekapcsolódott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indított Szórvány cselekvési terv részét képező Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket programba, amelynek célja, a szórványban elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által.

Fehér megyében számtalan műemlék létezik, szinte minden településen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium ezt szem előtt tartva kapcsolódott be a programba. A Hunyad, Brassó, Temes és Szeben megyei gyámok mellé a kollégium diákjai tizenegy nagyenyedi műemléket vettek gondozásukba a tegnapi ünnepélyen. A nagyenyedi tanulók többek között a vár és református vártemplom, a katolikus templom és a minorita rendház, a Bethlen Gábor Kollégium főépületének és tornacsarnokának, a Miksa Zsuzsanna -, Köteles Sámuel -, Pápai Páriz Ferenc síremléknek, a Sétatéri Diákemlékműnek és a Honvédemlékműnek őreivé váltak.

Az örökbefogadási nyilatkozatok átadási ünnepsége a nagyenyedi református vártemplom udvarán zajlott, ahol jelen volt a Fehér megyei RMDSZ vezetősége, valamint a Bethlen Gábor Kollégium igazgatósága is.








EZT OLVASTA MÁR?

X