Ditró – Budapest, Ditró: a 60 éves Kelemen László zeneszerzőt, népzenészt ünneplik


-A A+

Ditró – Budapest, Ditró címmel rendeznek október 8-án jubileumi hangversenyt Kelemen László zeneszerző, népzenész, a Hagyományok Háza főigazgatója tiszteletére hatvanadik születésnapja alkalmából a budapesti Zeneakadémián.

A rendezvényen fellép mások mellett Juhász Réka, Enyedi Ágnes, Sőregi Anna, Balogh Melinda, Pál Eszter, Pál István Szalonna és bandája, a Szent Efrém Vegyeskar, valamint a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara.     

A Ditró - Budapest, Ditró című koncerten olyan életutat kívánnak megidézni, amelyben párhuzamosan fut a nagyvárosi léthez köthető zeneszerzés és a hagyományos, falusi népzene.     

A műsorban a hagyományos népzenei összeállítások mellett néhány saját szerzemény is megszólal: többek között a hegedűre írt Szólószonáta Banda Ádám hegedűművész előadásában, vagy a Dal a kolozsvári fiúkhoz című kórusmű a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Vegyeskar tolmácsolásában. A fiatal népzenészek felvonultatása a táncházmozgalom generációkon átívelő folytonosságát mutatja be, megidézve a szülőföld emlékét és Kelemen legmeghatározóbb zenei élményeit Gyergyótól Kalotaszegig.

Korszerű népzenegyűjtést kezdeményezett a Kárpát-medencében

A Lajtha László és Erkel Ferenc-díjjal kitüntetett zeneszerző, Kelemen László május 1-jén töltötte be 60. életévét. A gyergyóditrói születésű Kelemen László fiatalkora óta zenei pályára készült. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán végzett zeneszerzés szakon, majd Kodály-ösztöndíjasként komolyzenei kompozícióit a Fiatal Zeneszerzők Csoportja mutatta be. Az ő kezdeményezésére és vezetésével indult el a Fonó Budai Zeneházban Utolsó Óra címmel a hangszeres népzene Kárpát-medencét átfogó gyűjtése, amelynek keretében több mint 1200 óra felvételt készítettek és archiváltak a legkorszerűbb digitális eszközökkel.    

A komponálás mellett erdélyi vokális és hangszeres népzenét gyűjtött és játszott, tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a Bodzafának. 1986-ban Magyarországra telepedett, a Budapesti Zeneműkiadónál dolgozott, majd Ökrös Csabával, Molnár Miklóssal, Kozma Gyulával és Berecz Andrással megalapították az Ökrös zenekart. A formációval Európában, Japánban és az Egyesült Államokban több turnésorozaton is részt vettek, a zenekarral együtt megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet is.     

Kísérőzenéket szerkesztett és szerzett többek között a Magyar Állami Népi Együttes, a Budapest Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és a Maros Művészegyüttes előadásaihoz, nevéhez kötődik a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató főcímdala, csaknem húsz népzenei lemezen működött közre zenei szerkesztőként, népzenészként.      

A kezdetektől a Hagyományok Háza főigazgatója. Kelemen László munkája elismeréséül 2008-ban Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott. 2014-ben szülőfaluja, Gyergyóditró díszpolgárává választották, 2017-ben megkapta a Budapestért díjat.








EZT OLVASTA MÁR?

X